2016. július 9., szombat

119. Zsoltár 45

„És tágas téren járok, mert a te határozataidat keresem.” Zsoltár 119; 45

Mit jelent számomra a tágas téren járás? Nekem a lehetőségek széles skáláját juttatta eszembe az Úr. Hogy Isten megismerése beszűkült életünk előtt új, csodálatos kapukat nyit meg számunkra. Hogy sok új dolgot megismerhetünk Isten által, Istennel, Istenben. És mindezt hogyan? Az Ő beszéde által, az Ő határozatai által, az Ő alapelvei által, amelyeket lefektetett a világ alapítása előtt, és amelyek szerint fennáll ez az egész világ, és amelyek szerint működik minden.

Isten ellensége, a sátán, a fellázadt angyal, már az elején próbálta az ellenkezőjét bemagyarázni az embernek. Vagyis azt, hogy Isten csupa megszorító intézkedésekkel látta el őt az Éden kertben, hiszen ezt sem szabad, azt sem szabad, egy fáról sem szabad enni, stb. Sikerült neki becsapni az embert és eltávolítani Istentől, elhitetvén az emberrel a mai napig, hogy Isten rosszat akar az embernek, szabályok, parancsolatok rendeletek, határozatok alapján leszűkíti életének mozgási területeit. Ez ma is ugyanolyan hazugság, mint régen volt. Azt hallani ma is, hogy ha Istennel akarsz járni, akkor le kell, hogy mondjál erről, meg arról, kedvenc szórakozási lehetőségeidről, meg mit tudom én miről. Pedig nem igaz.

Sőt, ellenkezőleg. A fenti ige is azt mutatja, hogy igazából az ember egy beszűkült, magát korlátokkal, szabályokkal körülvevő lény, aki félelemben, rettegésben, reménytelenségben éli a mindennapjait és mindenféle bűnös cselekedetbe menekül, hogy jól érezze magát. És az igazság az, hogy ebből a bezártságból, amibe a világ taszítja bele, Isten tudja kiszabadítani az embert. A szorultságos helyzetből Isten tudja kihozni az embert, a világ diktálta tempóból Isten tudja kivenni az embert és megnyugtatni szívét. Isten tud adni az embernek tágas teret, szabadságot, örömöt, boldogságot, békességet. És mindezt hit által adja, a Jézus Krisztusba vetett hit által.

Tehát az emberek, akik e világ rabjai, e világ istenének, a sátánnak foglyai, azzal a hazugsággal vannak elhitetve, hogy akik Istent szeretik olyanok, mint valami börtönbe zárt emberek, mert nekik Isten ezt sem engedi meg, azt sem engedi meg, holott igazából ők vannak bezárva, és a rács mögül üvöltöznek a szabad emberekre.

Én is megtapasztaltam, amiről írok. Valamikor a világ börtönében éltem, a saját börtönömben éltem és még ki tudja kinek a börtönében éltem és azt hittem jó helyen vagyok. Amikor Istenről hallottam, akkor azt gondoltam, hogy ha Istenhez közeledek, le kell, hogy mondjak kedvenc bűneimről, amelyek fogva tartottak, és akkor nem leszek már boldog ember. De pont az ellenkezőjét tapasztaltam meg. Isten megszabadított láncaimtól és szabaddá tett, Vele kóstoltam bele az igazi szabadságba, rengeteg lehetőség nyílt előttem egy új életre, amelyet azóta is élvezek az Úrral.

Nem kellett semmiről lemondjak, ami jó volt bennem (habár kevés volt). Isten minden rosszat elvett, vagy folyamatosan elvesz tőlem és régi börtöneim dohos szagától egyre inkább megszabadulok. Azt látom, hogy Isten megismerése egyre szabadabbá tesz a világtól való függőségtől, és mindattól, ami abban van. Isten újabb és újabb dolgokat mutat meg magából, és én keresem az Ő igazságait, beszédeit, határozatait, mert ez hozzásegít ahhoz, hogy még tágasabb legyen a tér körülöttem.

Arra akarok buzdítani minden embert, hogy keresse Istent. Ezt úgy teheti, hogy olvassa Isten beszédét, amely a Bibliában található, és kéri Istent, hogy mutassa meg magát. Aki keres, talál, mondja Jézus a Bibliában. Ez egy alapigazsága Istennek, ami minden területen működik. Ezen a területen is. Tehát ha úgy érzed, hogy be vagy zárva és fogva tart a világ, a bűnök, félelmek, csüggedés, reménytelenség, kilátástalanság, szomorúság, lehangoltság, akkor kezd keresni Istent, aki adta az Ő Fiát, Jézust, hogy legyen néked is Szabadítód, Megváltód, Vigasztalód, Segítőd, Bátorítód, Istened.


„Keressétek az Urat, amíg megtalálható, hívjátok őt segítségül, amíg közel van.” 
Ézsaiás 55; 6


2016. május 27., péntek

Reakciók Isten fenyítésére

Olvasva a Bibliát, pontosabban az Ószövetséget, Isten megmutatott valamit nekem, amit szeretnék megosztani olvasóimmal. Rövid leszek. Egy kis történetről van szó a Krónikák könyvéből, Roboám királyról, Salamon fiáról. 

Az a történet, hogy miután Roboám király megerősödött a királyságában, elhagyta az Urat, az Úr törvényét pontosabban, és a nép utána ment. Ezért Isten megengedte, hogy az egyiptomi király betörjön a királyságba és elfoglaljon városokat. Majd Jeruzsálem következett. Eközben Isten prófétája megérkezik az isteni üzenettel: "Ezt mondja az Úr: mivel ti engem elhagytatok, én is a Sésák kezébe bocsátlak titeket." 2Krónika 12; 5

Mivel nem Isten beszéde szerint kezdett élni a király, a nép is követte a bűnbe és ennek meglett a következménye. A bűnnek mindig van következménye. És Isten üzenete is megérkezett. Mint ahogy ma is mindig megérkezik. Isten egy élő személy és én megtapasztaltam, hogy szól. Isten mindig figyelmeztet, szól az Ő beszéde, szolgája által. A kérdés az, hogy MI hogyan reagálunk. Az események kimenetele mindig a mi reakciónktól függ. Isten ránk bízta, hogy DÖNTSÜK el MI!

Kétféle lehetőség van: elutasítjuk Isten beszédét és viseljük a következményeket, vagy elfogadjuk Isten beszédét, megalázkodunk és élvezzük az Ő szabadítását!

Ebben a történetben a második verziót láthatjuk és úgy gondolom ez a helyes reakció Isten fenyítésével, figyelmeztetésével szemben. A bűn mindig Egyiptomnak nyit utat és annak királyának, aki nem más, mint e világ istene, a sátán. De Isten szól, figyelmeztet, és ha megfogadjuk, megszabadít, ahogyan Roboámmal is tette.

Nagyon tetszik Roboám reakciója Isten üzenetére:

"Akkor megalázák magokat az Izráel fejedelmei és a király, s mondának: Az Úr igaz! És mikor az Úr látta, hogy megalázták magokat, ekképpen szóla az Úr Semája prófétának: Megalázták magokat, nem vesztem el őket, hanem némi szabadulást szerzek nékik, és nem ontom ki az én haragomat Jeruzsálem ellen Sésák által..." 2Krónika 12; 6-7

Fontos elismerje minden hívő, hogy az Úr igaz és mi mindnyájan hamisak vagyunk, ahogyan Pál apostol is mondja a Római levélben:" Sőt inkább az Isten legyen igaz, minden ember pedig hazug..." Róma 3; 4

Ha szeretjük Istent és ragaszkodunk Hozzá, akkor az Ő beszéde iránymutató nekünk, életet jelent számunkra, hívők számára. Ebben az esetben reakciónk Isten fenyítésére, figyelmeztetésére csak egy módban lehetséges: alázatos módban. Aki látni akarja Isten szabadítását az életében, annak azt tudom tanácsolni: alázza meg magát Isten beszédére és fogadja el azt. Ha így tesz, teszünk, csodálatos ígéretek vannak mindnyájunknak:

"Alázzátok meg magatokat az Úr előtt, és felmagasztal titeket." Jakab 4; 10
"Alázzátok meg tehát magatokat Istennek hatalmas keze alatt, hogy felmagasztaljon titeket annak idején." 1Péter 5; 6

Az engedelmesség és az alázat kéz a kézben járnak Isten országában és minden hívő természetének e kettő alapköve kellene legyen. Ezért tanulságos ez a történet számunkra, hogy a király sem tartotta magát nagyobbnak Istennél, pedig Ő király volt, hát akkor mi, kis közemberek, miért hordanánk fenn az orrunkat, amikor Isten beszól nekünk?

Szívleljük meg ezt az üzenetet és gondolkodjunk el rajta, mert:

"... mert az Isten a kevélyeknek ellene áll, az alázatosoknak pedig kegyelmet ád." 1Péter 5; 5c


2016. április 30., szombat

119. Zsoltár 44

„És megtartom a te törvényedet mindenkor és mindörökké.” Zsoltár 119; 44

Nagyon érdekes ez az ige. Elmondhatja-e ma egy újszövetségi hívő ezt? Legtöbbünknek az jut eszünkbe ennek az igének a hallatán, hogy „nem vagyunk törvény alatt, hanem kegyelem alatt”. És ezzel ki is bújtunk az alól, hogy esetleg be kellene tartani valamilyen törvényt, mert hát bennünket Jézus Krisztus szabadokká tett, nekünk már azt lehet tenni, amit akarunk. Szerintem ez egy óriási tévedés.

A teljes Írás fényében bátran kijelentem, hogy igenis egy újszövetségi hívőnek be kell tartania Isten törvényeit Mindenkor és Mindörökké. Jézus Krisztus nem ettől szabadított meg minket, hiszen Ő maga mondta, hogy a törvényből egy jóta vagy egyetlen pontocska nem múlik el, mígnem minden beteljesedik (Mt. 5; 18). Jézus Krisztus minket az ítélettől szabadított meg, amit a törvény bűnösségünk miatt szabott volna ki ránk. Ugyanis törvény alatt lenni annyit jelent, mint elítéltetni a törvény által.

Amíg egy ember nem hisz Jézus szabadító és megváltó áldozatában, addig bűneiben él és számára büntetés van fenntartva, azaz törvény alatt van. Ha valaki lop folyamatosan, tudja, hogy ha elkapják, büntetésben lesz része. De ha már megszabadult a kényszertől, hogy lopjon, és többé nem teszi, akkor betölti a törvényt és nem fog ítélet alá kerülni. A kényszertől pedig Jézus tud megszabadítani, azáltal, hogy elhisszük, hogy a sok lopásunknak a büntetését Ő kifizette, és új lehetőséget kaptunk általa egy tiszta életre. Többé nem akarunk lopni, azért mert elhittük, hogy Ő szeretetből kifizette bűneink büntetését és hálából és szeretetből iránta többé nem tesszük. Ezt jelenti betölteni a törvényt.

Amíg a bűnös ember nem tudja megtartani a törvényt, vagyis Isten szabályrendszerét, addig a szabad, hívő, újjászületett ember Krisztusban be tudja tölteni a törvényt, vagyis egy Istentől kapott belső erő által már ellene tud állni a kényszernek, ami törvénytelenség megcselekvésére venné rá. Ezáltal már nincs törvény alatt, vagyis a törvény nem ítéli el, mert nincs, amiért elítélje. Tehát megtartja a törvényt Istentől kapott erő által és azok szerint él.

Isten az újszövetségben is lefektetett egy szabályrendszert, amit egy hívő örömmel betart, mert szereti Istent, Jézust azért, amit tett érte. Ez jelenti azt, hogy betölti a törvényt szeretet által. (Róma 13; 10) Vagyis, megtartja a törvényt Mindenkor és Mindörökké, mert ráébred, hogy az élete szabályozásra szorul, mégpedig Istentől való szabályozásra. Mert az ember, amikor megszabadul bűnös életétől, amit Isten nélkül élt, akkor látja meg, hogy Isten beszéde az a vezérfonal, amin ő az örök életre juthat.

A legnagyobb öröme egy hívőnek, aki újjászületett, az az, hogy örömet szerezzen Istennek, és ezt az engedelmessége által teheti. Engedelmeskedik Isten szabályainak, beszédeinek, vagy mondjuk ki: törvényeinek. Ezt az örömöt az ószövetségi hívők is felismerték, pedig számukra ismeretlen volt a megváltás, a szabadulás a bűnös természettől, mégis tudtak gyönyörködni Isten törvényeiben és megfogadták sokszor, hogy betartják azzal a tudattal, hogy fogadásuk nem mindig sikerül. A fontos, hogy ragaszkodtak, akik őszinték voltak.

Nálunk is ez a fontos. Mihez ragaszkodunk? Ez a kérdés. Félremagyarázott igékhez, amelyekkel megmagyarázhatjuk saját terveink, elképzeléseink megcselekvését, véghezvitelét? Bűnös természetünket akarjuk pátyolgatni hamis tanítók fület vakargató hazugságai által, vagy ragaszkodunk Atyánkhoz és az Ő beszédeihez, amelyek megmondják rólunk az igazat? Az igazság beszéde ma is fájdalmas a hazug ember számára, viszont meg tud szabadítani hamis képzelődésektől, félremagyarázott dolgoktól, hogy igazi örömben legyen részünk Isten országában már itt a földön.


„És megismeritek az igazságot, és az igazság szabadokká tesz titeket.” János 8; 32


2016. március 23., szerda

Tíz új év

Ma számomra emlékezés van. Reggel belelapoztam a Bibliámba és a következő verseket olvastam:

"Megemlékezem az Úrnak cselekedeteiről, sőt megemlékezem hajdani csodáidról; és elmélkedem minden cselekedetedről, és tetteidről gondolkozom. Oh Isten, a te utad szentséges; kicsoda olyan nagy Isten, mint az Isten? Te vagy az Isten, aki csodát művelsz; ..." Zsoltár 77; 12-15

Akkor nem is fogtam fel ezeket a verseket annyira, csak a nap folyamán később jutott eszembe, hogy ma 10 éves keresztény vagyok, és akkor eszembe jutottak ezek a versek is. És érthetővé vált számomra, hogy miért is kellett olvassam azokat az igéket.

Igen, ha visszanézek tíz évre, látok egy csodát, amivel elkezdődött egy új élet. Egy új élet, amelynek részévé vált az Úr, az Isten, aki Atyámmá lett akkor, aki visszafogadott, magához vonzott, hívott. Bemutatta nekem a Fiát, akiről megtudtam, hogy értem adta tökéletes életét, hogy én újrakezdhessem elrontott életemet.  Csoda csodát ért bennem, ahogyan ráeszméltem a hitre, amit Istentől kaptam akkor. Ez nem általános istenhit volt. Az volt bennem azelőtt is. Ez valami más volt. Ez olyan hit volt, ami életet hoz egy ember számára, új életet. Minden megváltozott. Minden más lett. Olyan lettem, mint egy újszülött csecsemő. Kívántam azt, aki újjászült engem, kívántam hallani a beszédét, kívántam hallani a hangját, kívántam érezni a közelségét, kívántam őt dicsérni, kívántam neki szépeket mondani. És Ő nem vonta meg tőlem mindazt, amit kívántam. Csodálatos volt ez az új élet. És nem múlt el ma sem. Ma is ugyan olyan csodálatos.

Sok minden történt tíz év alatt. Egyet tudok biztosra: Isten hűsége, jósága mindvégig elkísért ezek alatt az évek alatt. Nagyon sokat beszélgettünk rólam és Róla is. Nagyon sok mindent elmondott magáról, de rólam is. Igazából nemcsak saját magát ismertette meg velem ezek alatt az évek alatt, hanem saját magammal is megismertetett. Feltárta előttem magamat. Megmutatta, hogy ki vagyok igazából, hogy miért élek igazából, hogy mire tud képessé tenni engem, hogy milyennek is teremtett engem. Na persze nem mindent mutatott meg belőlem, és Belőle sem, csak amennyit tíz év alatt lehetséges.

Megláttam Benne a sok jót, megláttam magamban is a sok jót és a sok rosszat is. Őbenne nincs rossz, annyit biztosra elmondhatok, és aki azt állítaná, az nem ismeri Őt, csak hírből talán. Bennem annál inkább volt. Még most is van. De Isten, mint mondtam hűséges, és nem hagyott cserben. Az Ő útján járva a sok rossz, ami bennem volt megfogyatkozott. Az évek, ahogy fogytak, a gonoszság is fogyott bennem. Most sokkal kevesebb van bennem, mint tíz évvel ezelőtt. Mert, amint a fenti igék egyike mondja: "Isten útja szentséges." Minél többet jár valaki rajta, annál szentebb lesz. Ez velem is így volt és így van. Nem magamnak köszönhetem a változást. Magamtól soha nem lettem volna képes változni. Ő változtatott meg és most is Ő teszi ezt velem. Az Ő érdeme. Minden. És ez az, amitől olyan nagy Ő. És nincs még egy olyan személy, mint Ő. Mert Ő nekünk él, értünk munkálkodik nap, mint nap, hogy nekünk jó legyen.

Jézus mikor eljött a földre azt tette, amit az Atya mondott, hogy tegyen. Azt mondta, hogy azért jött, hogy szolgáljon másoknak. Vagyis nekünk, teremtményeinek. Értünk tett mindent, amit tett. Értünk cselekedte mindazt, amit cselekedett. Vállalta bűneinknek büntetését, betegségeinknek fájdalmát, szegénységünket, nyomorúságainkat, nyavalyáinkat, földi életünk minden baját, és mindezt azért, hogy ki tudjon bennünket szabadítani azokból. Még a legnagyobb ellenségünket, a halált, is legyőzte, hogy mi élhessünk. Van valaki Nála nagyobb, csodálatosabb személy? Aki ennyi mindent tenne értünk? Nem hiszem.

Ha újból választanom kellene, újból Őt választanám ma is. Ma is lenyűgöz jósága, türelme, hűsége irántam. Ma is levesz lábaimról szeretetével. Ma is elhalmoz gondviselésével, törődésével. Ma is szeretem Őt és hálás vagyok, hogy Atyámnak szólíthatom, hálás vagyok, hogy Jézusban mindent megadott nekem és megad, amire szükségem van. Bizakodással és reménnyel tekintek az előttem álló évekre, tudva azt, hogy  bármerre tekeredjen utam, Ő igazgatja azt. Kívánok úgy élni, hogy mindvégig mellette maradhassak, mindvégig tetszése szerint járjak, mindvégig az Ő dicsőségére tegyek mindent, amit teszek.

Semmit nem tudok, és nem tudnék tenni soha, amivel meghálálhatnám mindazt, amit értem tett és tesz. De az, amivé válok, válhatok munkája eredményeként, az elégtétellel tölt el, mert mindig Rá mutathatok, mindig Őt magasztalhatom, mindig Őt emelhetem azzal. És ez számomra bőségesen elég.

Mai világunkban sokan sokféle isteneket imádnak, követnek, hangoztatnak. De hadd kérdezzem meg a fentebb leírtak után: "kicsoda olyan nagy Isten, mint AZ ISTEN?" Zsoltár 77; 14b