2024. február 28., szerda

119. Zsoltár 49

“Emlékezzél meg a te szolgádnak adott igédről, amelyhez nekem reménységet adtál!” Zsolt 119:49

 

 

Ha Isten szolgája vagyok, van egy csodálatos dolog ebben: Isten beszél velem. Abban az esetben, ha szolgálom őt, mint rabszolgája. Mert rabszolgát is jelent ez a “szolga” szó. És ebben van valami. Korunk embere a rabszolga szó hallatán valami nagyon rosszra gondol, hiszen az emberiség tapasztalata a rabszolgasággal kapcsolatban rossz. Amikor viszont Isten szolgálatáról beszélünk, mint rabszolgaságról, egészen másról beszélünk. Itt nem kényszerről, kényszerítésről, durva, embertelen bánásmódról beszélünk a gazda részéről. Itt szeretetről beszélünk. Itt önkéntességről beszélünk.

 

A rabszolgákat régen adták-vették és tulajdonukként kezelték gazdáik. Emberséges, méltóságos bánásmódban nem biztos, hogy sokan részesültek rabszolgaként (volt kivétel). Viszont nem a szeretet diktált ezekben a gazda-rabszolga kapcsolatokban.

 

Az Istennek való szolgálat, rabszolgálat viszont a szereteten alapszik. Istenről azt írja a Biblia, hogy Ő maga a szeretet. 1János 4:8.16. Aztán a Szeretet elküldte a Fiát, mert szerette ezt a világot, hogy megmentse általa a pusztulástól. János 3:16-17. Aztán a Fiú, mert szerette Istent, az Atyát, és mert szerette az embert, eljött és rabszolgává lett, hogy Istennek és embereknek szolgáljon (Filippi 2:7), és megváltsa az embert, megvásárolja az Ő drága vérén Istennek mindazokat, akik hisznek Benne és hisznek Neki. 1Péter 1:18-21.

 

Rabszolgaságának csúcspontja kereszthalála volt! Mindvégig azt csinálta, amit Isten akart Tőle, egészen a halálig, és még a halál fajtáját is elfogadta, amit Isten kiszabott rá. Filippi 2:8.

 

Miért? Miért tette ezt? Mert szeretett!

Isten szolgája ma miért szolgálja Istent? Miért áll rabszolgaként Isten szolgálatába valaki ma? Mert szeret! Kit szeret? Istent! Miért? Mert Isten szeretete, Isten Fiának szeretete, amely a keresztben nyilvánult meg, elérte a szívét, lelkét, szellemét még akkor, amikor Istent nem ismerte. És amikor Isten szól a sötét emberi szívhez és az ige világosságot gyújt, akkor reménység keletkezik, olyan, amit addig nem tapasztalt az ember. Akkor szeretet tölti meg a szívet, akkor felismerés, hit származik egy olyan személyre nézve, aki maga a Szeretet. És a szolgálat belülről jön, a szolgálatkészség belülről fakad fel és viszi az embert bele ebbe az önkéntes rabszolgaságba, amelynek íze nem e világból való.

 

Isten AD. Ez jellemző RÁ. Mert ez jellemző a szeretetre.Az ADÁS. Mit ad Isten annak, aki Őt szolgálja? Igét! Beszél vele! És ez nem e világból való dolog. Egy másik világból szól egy láthatatlan személy hozzánk. És ez nem e világból való beszéd. Ez a beszéd átível világok fölött, ez a beszéd a teremtett világot összetartja, ez a beszéd az emberi életet fenntartja és folyamatosan táplálja, megújítja, betölti. Reménységgel. 

 

És Isten nem felejti el, amit mond, vagy megigér. Ő nem feledékeny, mint mi, emberek. Talán a zsoltáros magából (mint ember) indult ki, amikor arra kérte Istent ne feledkezzen el az igéjéről, amit neki adott. Hiszen tudta, hogy az a beszéd, az a szó, az egyetlen reménysége ebben a reménytelen világban. Ezt ma is tudjuk. Isten beszéde az EGYETLEN biztos pont ebben a bizonytalan világban. És ezért kell kapaszkodjunk BELE. És függjünk TŐLE, mint rabszolgák, akiknek Uruk SZAVA az egyetlen reménységük. Úgy legyen. Ámen.

 

“Uram, örökké megmarad a te igéd a mennyben.” Zsoltár 119:89



2023. április 8., szombat

JÉZUS

A bűn, a gonoszság, mely emberé,

Megnyomorította,

A kegyelem, az igazság, mely Istené,

Felszabadította.

 

A kereszt, a kínfa, mely emberé,

Megölte,

Az erő, a hatalom, mely Istené,

Életre keltette.

 

A nyuszi, a csillogás, mely emberé,

Elfeledteti,

A feltámadás, mely Istené,

Felidézteti.

 

A húsvét ünnepe, mely emberé,

Szórakoztat,

A húsvét ünnepe, mely Istené,

Ő Rá mutat.

 

A pillanatnyi élet, mely emberé,

Nem akarja,

Az örök élet, mely Istené,

Ajándékba adja.

 

Az önzőség, mely emberé,

Elutasítja,

A szeretet, mely Istené,

Ide adta,

Ide adja!

2021. április 4., vasárnap

Kellemes Húsvéti Ünnepeket!

Kellemes húsvéti ünnepeket!

Kívánni ilyenkor mi mást lehet?

Csak azt, hogy a húsvét drága fénye,

Hatoljon be mindenki szívébe.

 

A fény, a világosság, Atya dicsősége,

Amely már rég eljött mi hozzánk e földre.

A földre, mely általa született hajdanán,

És rajta az ember, a teremtés hajnalán.

 

Ő a testté lett szó, az örök élő IGE,

Melyben van az ÉLET, mindnyájunk BÉKÉJE!

Ő maga az ISTEN, ki minket teremtett,

És képmását adta, és életre keltett.

 

Ő általa lészen nekünk világosság,

Szellemünk és lelkünk általa boldogság!

Nem mindenki hiszi, ez tény és valóság,

De Ő itt járt köztünk, Ő a világosság!

 

Ő Jézus, a Krisztus, élő Isten Fia,

Aki az életét értem feláldozta.

Nem kímélte magát, keresztem vállalta,

Hogy én meneküljek a haragtól általa.

 

Meghalt, hogy én éljek, helyettem szenvedett,

Váltság volt halála: „Elvégeztetett!”

De a sötétségnek legvadabb ereje 

Sem tarthatta fogva, elszakadt kötele!

 

Mert a világosság sötétséget győzött,

Az élet a halálból újra elkezdődött!

Feltámadt a sírból, újra él örökké,

S én, aki elhittem, már nem félek többé!

 

Behatolt szívembe Isten drága szava:

„Legyen világosság!” – szólt s kiderült abba’,

A sötétség helyére világosság került,

Életemnek ege immáron kiderült.

 

Húsvétnak ünnepe ezeket harsogja:

Győzött az örökké élő Isten Fia!

Győzött Jézus Krisztus, a halálon erőt vett,

A gonosz minden hada legyőzettetett!

 

Krisztus feltámadott és én is Ővele,

Ezt kívánom neked, hogy szívednek hite

Megelevenedjen az ő halálában,

S megtaláld Őt az Ő feltámadásában!

 

Legyen a húsvét számodra új kezdet,

Amikor imára kulcsolod kezedet! 


2021. március 20., szombat

Ott jártam...


Ott jártam a hegyen,

Ahol a kereszt áll,

A múlt a jelennel,

A jelen a jövővel,

Az idő az idővel

Egybeforr és vár.

 

Felnézek a keresztre,

Az idő alagutján át,

Visszanéz rám Jézus,

Az Egyetlen Krisztus,

Nincs semmilyen gesztus,

Nem látok glóriát.

 

Amit mégis látok,

Az hatalmas fájdalom,

Ahogyan gyötrődik,

Lelkében őrlődik,

Szeméből érződik

Terror és borzalom.

 

Fájdalma nem testi,

Habár az is megtört,

De a súly a lelken,

Az összetört lelken,

Onnan bentről serken,

Ahol minden eltört.

 

Mindezeket tudom,

Megtanultam, hiszem.

Most mégis ott voltam,

Most mégis Őt láttam,

Most mégis beláttam

Mindezt csak sejtettem.

 

Csak sejteni tudtam

Gonoszságom voltát,

A kereszt feltárta,

Szívemet átjárta,

Lelkemet tépázta:

Láttam Uram poklát.

 

A poklot, mely bűnömért

Engem illett volna,

Terror és borzalom,

Gyötrődés, fájdalom,

Büntetés, bántalom

Mind nekem járt volna.

 

És mégis, valahogy

Mind elkerült engem,

Helyettem szenvedett,

Helyettem veretett,

Mert engem szeretett,

Engem, engem, engem!

 

Ott állok, nincs kereszt,

Nincsen már fájdalom,

Csak az emlékezés,

Majd a felébredés

És a megérkezés.

Boldogan, szabadon.