"Bizony, az Úr ajándéka a gyermek,..."

"...az anyaméh gyümölcse jutalom." A címben szereplő ige befejező része. Zsoltárok könyve 127. rész 3. verse. Nagy öröm számomra a mai nap, vagyis mai este. Ugyanis újból beteljesedett ez az ige az életemben. Megszületett harmadik gyermekünk, kislányunk, Zsuzsika.

Volt lehetőségem ma este újból átérezni az apai örömet, újból átélni Isten áldásának beteljesedését az életemben. Harmadszorra. Nagyon hálás a szívem Istennek, hogy egy szép családdal ajándékozott meg. Amikor első gyermekünk, Bence, megszületett, még világiként éltük mindennapi életünket, és a házasságunk válságos állapotban volt. Örültünk ugyan, amikor megszületett, de nem tartott sokáig az öröm, mert újból romlásnak indult a kapcsolatunk a feleségemmel. A kisfiam egy éves és három hónapos volt, amikor Jézus beköltözött az életünkbe és megváltoztatta azt.

Akkor éreztük meg igazán, hogy mekkora áldás birtokában vagyunk. Akkor kezdtük felfogni, hogy Isten ajándéka a gyermek, és nem teherként adja Isten, hanem áldásként. És hálát adtunk a gyermekünkért és már tudtuk, hogy Isten még többet akar adni ebből az örömből. 

Mindig is többet szerettem volna egy gyermeknél, de nem láttam a lehetőségét annak, hogy ez meg is valósuljon az életemben. Mert a paráznaság eléggé jelen volt az életemben, mielőtt megismerkedtem a feleségemmel, és nem láttam azt, hogy valaha is hűséges férj lesz belőlem. Ott kísért az átok hangja: olyan lesz, mint az apja... Apám elhagyta a családunkat paráznaság miatt, mikor még kisgyerek voltam, és nekem sem ígérkezett fényes jövő ezen a téren. 

De Istennek legyen hála, nem így lett. Megáldott engemet egy ügyes feleséggel, aki kitartott mellettem, és velem együtt elfogadta Isten kegyelmét. Helyreállt a házasságunk, de nem saját erőnkből, hanem Isten kegyelme által, és született még egy kislányunk, Dina. 

Isten csodálatos munkáját láttuk meg a szülésekben is, a második és most a harmadik szüléskor. Bencével a feleségem három órát vajúdott, Dinával tizenöt percet, és most jön igazából a nagy bizonyság: Zsuzsival öt percet. Isten meghallgatta az imáinkat, megkönnyítette a szülést, és nagyon hamar le is vezette. 

Valahányszor beszélgettem emberekkel, akik velem egykorúak, mindig megkérdeztem, hogy hány gyereket akarnak, ha egy született nekik, még akarnak-e? Sokan úgy gondolkoztak, hogy egy elég, több nem kell. Főleg az anyukák. Hogy ők már biztosan nem fognak még egyszer átmenni ezen a folyamaton. Mintha olyan szörnyű lett volna. 

Milyen is Isten nélkül viselős lenni, és milyen csodálatos Istennel viselős lenni. A feleségem többet tudna erről beszélni. Vannak világi anyukák, akik mégis úgy érzik, hogy hivatásuk az anyaság, de vannak, akik nagy  teherként élték meg, és iszonyodnak egy újabb terhességtől. Én azt gondolom, hogy ezek az emberek önzők, és nem áldásként fogják fel a gyermeket, hanem teherként, és a saját életüket látják veszélyeztetve azáltal, hogy gyermeket vállalnak.

Nekem is volt néha olyan gondolatom, hogy ha több gyerek lesz, akkor le kell mondani dolgokról, mert több időt kell szánni a gyerekekre. De úgy gondolom, hogy az önzőség szólalt meg bennem is, mert magamra gondoltam, magam kényelmét féltettem. De hála az Úrnak, hogy ez a gondolkodásmód kihalófélben van az életemben, és egyre nagyobb öröm számomra a gyermekáldás.

Szeretném befejezésül idézni a teljes Igét a Zsoltárok könyvéből, mert az Ige azt mondja, hogy boldog vagyok, és ha Isten mondja, az úgy is van. Legyen tehát örömére mindenkinek a gyermek, és kívánom minden olvasómnak azt a jutalmat, amit én kaptam Istentől Jézus Krisztusban.

"Bizony, az Úr ajándéka a gyermek,
az anyaméh gyümölcse jutalom.
Mint hős kezében a nyilak,
olyanok a serdülő ifjak.
Boldog az az ember, aki ilyenekkel
tölti meg tegzét: nem szégyenül meg..."


Zsoltárok könyve 127,3-5