2012. március 29., csütörtök

Húsvétra: Meddig terjed a halál hatalma?


A napokban megütötte fülemet egy ige a Szentírásból, elgondolkodtam rajta, és úgy gondolom nagy igazságot értettem meg. Isten csodálatos, és csodálatos dolgokat mond a Biblián keresztül nekünk, ezért legyen áldott az Ő neve. 


Íme az ige:
"Amikor megláttam, lába elé estem, mint egy halott, ő rám tette jobbját, és így szólt: "Ne félj, én vagyok az első és az utolsó, és az élő: halott voltam, de íme, élek örökkön-örökké, és nálam vannak a halál és a pokol kulcsai."      Jelenések könyve 1,17-18

2012. március 21., szerda

Isten emberszeretete és az újjászületés fürdője


"Mert valamikor mi (én) is esztelenek, engedetlenek, tévelygők voltunk (voltam), különféle kívánságok és élvezetek rabjai (hú, milyen sok volt, és milyen nagyon fogva tartottak), gonoszságban és irigységben élők (ezek közé tartoztam én is), egymástól gyűlöltek és egymást gyűlölők (aki haragszik felebarátjára az embergyilkos a Biblia szerint, tehát gondolatban gyilkolásszák egymást az emberek, amikor haragszanak embertársukra, és az ilyeneknek egyiknek sincs örök élete).

DE (mennyire tetszik nekem ez a szó, főleg ebben az igeszakaszban, mert azt mutatja meg, hogy van lehetősége mindenkinek másképpen élni) amikor MEGJELENT a mi üdvözítő Istenünk JÓSÁGA és EMBERSZERETETE (Isten ilyen, van neki emberszeretete, szereti az embert, mert a jóságából fakad a szeretete), nem az általunk véghez vitt igaz cselekedetekért, (ilyen nem is volt nagyon az életemben, ahogyan szerintem sok ember életében nincs, hiszen a Biblia szerint bűnben születtünk, úgyhogy az igaz cselekedetek csak egy ábránd minden ember életében), hanem az ő IRGALMÁBÓL üdvözített minket újjászülő és megújító fürdője a Szent Szellem által, ( azaz Isten megmentett minket, már azokat, akik hisznek Jézus Krisztusban, és ezen hitük szerint élnek, azért mert Ő könyörülő Isten, akinek megesett a szíve rajtunk, bűnös embereken), akit kitöltött ránk gazdagon (na a ránk csak azokra érvényes, akik az előző életformát elhagyták és a DE mellett döntöttek) Jézus Krisztus, a mi Üdvözítőnk által, ( A NÉV, amelyre minden térd meghajol a Biblia szerint: Jézus neve, minden név fölött való erős és hatalmas név, amely tud téged és engem üdvözíteni, azaz örök életet adni, azaz megmenteni Isten haragjától) hogy az ő kegyelméből megigazulva ( tehát meg van írva: hit által igazultunk meg, de ez a hit sem tőlünk van, Isten adta az ő kegyelméből, mert megszánt minket, milyen hálás vagyok ezért neki) reménységünk szerint részesei legyünk az örök életnek."
(Reménységet is kaptam Istentől arra nézve, hogy örökké fogok élni Isten örömében, igazságában és békességében, ezért nem kellett izzadjak, nem kellett zarándokoljak, nem kellett semmit tegyek, csak elhiggyem, hogy Ő meghalt értem és kifizette az árát a bűneimnek, megbocsájtotta azokat és el is felejtette. És még ehhez is segítséget nyújtott az Ő kedves Szelleme által. Milyen hálás a szívem ezekért az igékért. Dicsőség Istennek, az én Uram Jézus Krisztus Atyjának, a világmindenség teremtőjének.)

A fenti igerész (ami vastagított betűtípussal van írva) írva található a Tituszhoz írt levél 3. rész 3-7. versekben. Néhány gondolat azoknak, akik tudnak a sorok között olvasni. Legyen áldás mindazoknak az életében, akik hasonlóan éreznek és hisznek, ahogyan jómagam, meg azoknak is, akik keresik az utat Istenhez, akik vágynak a DE lehetőségre, az újjászületésre.


2012. március 15., csütörtök

AZ EVANGÉLIUM! Akinek van füle hallja!


Tudod, hogy miről szól az evangélium? Ha keresztény vagy, azonnal rávágtad: igen. Nézd meg a videót és gondolt át még egyszer. Ha nem vagy keresztény és megnézed, ez lehet a te megmenekülésed, ha elfogadod.