2012. április 22., vasárnap

Találkozások Jézussal: "Én Uram, és én Istenem!"

Mindenki ismeri Jézus tizenkét apostola közül azt az embert, aki "hitetlen Tamásként" vonult be a történelembe. Mégis, a hitetlenből hívő lett, és végül kész volt az életét adni azért a személyért, aki megváltoztatta őt örökre! A feltámadott Jézussal való találkozása olyan hatással volt rá, hogy földi élete végéig nem felejtette el.

2012. április 21., szombat

Új sorozat: Találkozások Jézussal!

A tegnapi nap, olvasva egy nagyon kedves történetet a Bibliából, arra indította az Úr a szellememet, hogy nekifogjak egy sorozat megírásának, aminek a "Találkozások Jézussal" címet adtam, szintén isteni ihletésre. Ez a sorozat olyan emberek életéről fog szólni, akiknek az élete, egy találkozás után a názáreti Jézussal, megváltozott.

Nagyon megérintett, ahogyan megmutatta Isten Szelleme ezeket az embereket a Bibliában, az ők történetüket, reagálásukat, átformálódásukat, változásukat ennek a találkozásnak következtében. Miért érintett meg ennyire? Mert én is egy vagyok azon emberek közül, akiknek az életét ez a találkozás megváltoztatta. Az én életem is akkor vett óriási fordulatot, amikor megismertem Őt, amikor találkoztam Vele.

Sokan azt mondják, akik nem hisznek, hogy ez egy régi történet. Hogy kétezer évvel ezelőtt történt, hogy a Biblia csak egy ómódi könyv, ami semmi újat nem tud mondani a mai kor embere számára. Mindazok, akik ezt mondják, nagyot tévednek. Miért mondom ezt? Mert valamikor én is közéjük tartoztam. Nem hittem, mert nem tudtam hinni.

De az, aki kétezer évvel ezelőtt feláldozta magát értem, mert szeretett engem már akkor, bejött az életembe, hitet adott nekem, felnyitotta a szemem olyan dolgokra, amikre azelőtt nem tudtam figyelni, amiket azelőtt nem tudtam elhinni, és megváltoztatta az értékrendemet, a látásomat, az egész életfelfogásomat. Ez történt minden emberrel, aki befogadta Őt, aki találkozott Vele a szó legbensőségesebb értelmében. És ez nem csak múlt. Ez jelen, és jövő.

Ez ma is megtörténik, mert Jézus feltámadott a halálból. Ő nem maradt halott, ahogyan sokan azt hitték, vagy hiszik, hanem kijött a halálból, visszajött a halálból az életre, és megmutatta magát. Megjelent embereknek, találkoztak Vele emberek, és ez megváltoztatta az életüket örökre. És azokat, akik szemtanúi voltak feltámadásának, olyan hatás érte, hogy átrendeződött végképp az életük, és ezzel másokra is hatást gyakoroltak olyan módon, hogy ma is emberek élete változik meg. Mert az, akivel Ők találkoztak, ma is él, és ma is megváltoztatja azoknak az életét, akik megtapasztalják a Vele való találkozás örömét.

Kívánom minden kedves olvasómnak, hogy legyen áldás számára ez a sorozat.
Folytatás következik!


2012. április 7., szombat

Megindító írás - húsvéti aktualitás!


Nagyon megindított a Szabados Ádám blogján megjelentetett írás, amelynek a linkjét betettem alább, szeretettel ajánlom minden kedves olvasóm figyelmébe.
http://divinity.szabadosadam.hu/?p=5112