119. Zsoltár 9

„Mi módon őrizheti meg tisztán az ifjú az ő útját, ha nem a te beszédednek megtartása által.” Zsoltár 119; 9

Újból útról beszélünk. És újból az út jelentése az élet, ami az embernek adatott. Ezen az úton jár, mindaddig, amíg a végéhez ér. Mert ennek a földi útnak van vége. Ami utána jön, az örökké tart.

Az ifjút, vagyis fiatalkorút említi az ige. Nem véletlenül. Ugyanis akkor, abban a korban dől el sok minden az ember életében, ami meg fogja határozni a hátralévő életét. Olyan döntések elé kerül az ifjú, amelyeknek kimenetele egy egész életre kihat. Éppen ezért olvashatjuk azt, hogy az egyedüli igaz tanácsadó ebben a korban Isten igéje. Csak az igének a megtartása terelheti egy ifjú életét jó irányba. A Biblia sokszor megszólítja az ifjakat.

„Hallgasd, fiam, a te atyádnak erkölcsi tanítását, és a te anyádnak oktatását el ne hagyd.” Péld.1; 8

„Fiam, ha a bűnösök el akarnak csábítani téged: ne fogadd beszédüket, …” Péld. 1;10

„Fiam, tartsd meg az én beszédeimet, és az én parancsolataimat rejtsd el magadnál.” Péld. 7; 1

Számtalan jó tanácsot tartalmaz Isten beszéde a fiatalok számára. De mindenik közül a legfontosabb:

„Tiszteljed a te atyádat és a te anyádat (ami az első parancsolat ígérettel), hogy jól legyen néked dolgod és hosszú életű légy e földön.” Ef. 6; 2-3

Sok embert, aki hosszú életkort ért meg megkérdezték: mi a hosszú élet titka? Sokan válaszoltak sokfélét, de a választ a kérdésre ebben az igében találjuk meg. Isten megígérte, hogy ha valaki tiszteli a szüleit, akkor jó dolga lesz és hosszú életű lesz. Egyszer hallottam egy prédikációban, hogy Amerikában a hajléktalanok közt felmérést végeztek a szüleik tiszteletével kapcsolatosan és kiderült, hogy szinte mindegyik megkérdezett már fiatal korában rossz kapcsolatba került szüleivel, ellenük fordult, engedetlen volt, stb.

Az az érdekes, hogy vannak törvényszerűségek, amiket Isten lefektetett az Ő beszédében, amelyek hittől függetlenül működnek. Ilyen többek között a vetés-aratás törvénye, a tél és nyár váltakozása, és szerintem a szülőkkel szembeni magatartás is ide tartozik. A jó viszonyulásnak hosszú távon jó következményei vannak, míg a fordítottjánál az eredmény is fordított.

Salamont is a példabeszédek első kilenc részében többé-kevésbé megszólítják szülei: Dávid és Bethsabé. Salamon ezeket az erkölcsi tanításokat adja nekünk tovább, hogy akár apaként és anyaként, akár ifjúként tanuljunk belőlük. Jó eligazító beszédek ezek az élethez.

Még egy fontos dolgot szeretnék az ifjúsággal kapcsolatban idézni:

„Az ifjúkori kívánságokat pedig kerüld; hanem kövessed az igazságot, a hitet, a szeretetet, a békességet azokkal egyetemben, akik segítségül hívják az Urat tiszta szívből.” 2Tim 2; 22

Az ifjúkor egy nagyon veszélyes életkor ebből a szempontból. Ilyenkor kezdenek a kívánságok az emberben feltámadni. Ezeket pedig megakadályozni, vagy helyes irányba terelni úgy lehet, hogy az ifjú tiszta szívvel segítségül hívja Istent, Jézus Krisztust azért, hogy követni tudja az igazságot, a hitet, a szeretetet és a békességet, hiszen ezek a legszükségesebb dolgok egy ember életében, amelyek a földi úton tisztaságot biztosítanak és utána pedig egy örök, örömteli, boldog együttlétet a Szeretettel, amelyre egész életünkben vágytunk.

Bármit kínálna a világ, bármilyen csábítóak a képek, amiket e világ fejedelme, a Sátán, az ifjak elé tár, az mind mocskos, mind szennyes, mind fertőzött és hosszú távon rossz hatással van egy ember életére. A tisztaságnak egyetlen útja van, az örök életnek egyetlen útja van, a halhatatlanságnak egyetlen útja van: Jézus Krisztus, azaz Isten igéje. Sokan megénekelték és filmet is csináltak belőle, hogy örökké fiatalok szeretnének maradni. Ahhoz, hogy azt elérjük, ezt a földi utat tisztán kell tartani. Van lehetőség rá. Éljünk vele.

119. Zsoltár 8

„A te rendeléseidet megőrzöm; soha ne hagyj el engem!” Zsoltár 119; 8

Elmélkedve ezen az igeversen sok kérdés tevődött fel bennem. Mit lehet írni erről a versről? Miért kéri az ember Istent, hogy ne hagyja el őt soha? Miért kell ez ilyen kétségbeesett fogadásként hangozzon az ember részéről, amikor Isten úgy is kegyelmes, és megígérte, hogy nem hagy el? Ahogy forgattam ezeket a fejemben, egy szó jutott eszembe és ezen elindulva vezetett a Szent Szellem, hogy megértsem ezt a verset.

A szó, amit hiszem, hogy az Úr juttatott eszembe: szövetség. Sokféle szövetségről ír a Biblia, hogyan kötöttek egymással szövetséget emberek, királyok, és hogyan kötött Isten az emberrel szövetséget.

Mi volt a szövetség lényege? Két fél között köttetett. Egyezség volt. Ha az egyiknek szüksége volt a másikra, akkor az segített, mert a szövetség kötelezte. A szövetség megkötése mindig áldozatot követelt. Halált követelt. A felek halálát. Ezt úgy oldották meg, hogy helyettesítő áldozatot mutattak be, vagyis leöltek egy állatot általában, hogy ezzel jelképezzék a felek halálát. A halál azt jelentette, hogy magam számára meghaltam azért, hogy a másiknak éljek.

Királyoknál azt látjuk, hogy amikor bajban voltak Istenhez kiáltottak, megújították a szövetséget vele, hogy Isten segítsen nekik. A hitetlenebbek a szomszéd királyokhoz küldtek ajándékot, hogy azok szövetségre lépjenek velük és kisegítsék a bajból.

Isten már kezdetben felajánlotta szövetségét és meg is kötötte az emberrel. Azért tette ezt, mert tudta, hogy az ember esendő, gyenge, hiszen Ő teremtette, és tudta, hogy az embernek szüksége van segítségre. Ő segíteni akart, ezért szövetségre lépett az emberrel. Látjuk először Ábrahámnál, aztán Mózesnél, amikor a néppel lépett szövetségre, hogy mindenik esetben szükség volt vérre, áldozatra. Így volt jogos a szövetség útja.

De az ember elbukott ebben a szövetségben, nem tartotta be a szövetség feltételeit. Ezért Isten elhatározta, hogy egy újszövetséget köt az emberrel. Ehhez is kellett az áldozat, a vér. De ez tökéletes kellett legyen, hogy a szövetség is tökéletes legyen. Az Ó, vagy régi szövetség állatok vérén köttetett. Ezért nem tudta betölteni rendeltetését. Az Új, az hibátlan kellett legyen mindenféle szempontból. Ezért az áldozat, a helyettesítő áldozat is hibátlan, bűntelen kellett legyen, a vér is tiszta kellett legyen. Kellett legyen benne valami isteni.

Ezért halt meg Isten Fia. Ezért folyt ki a vére értünk. A szövetség miatt. Hogy az ember be tudjon lépni ebbe a szövetségbe. Erre a szövetségre nagy szüksége van minden embernek, habár sokan nem így gondolják.

A szövetségnek vannak feltételei, rendeletei, szabályai, amiket be kell tartania annak, aki belép ebbe a szövetségbe. Viszont vannak kedvezményei is. Jézus Krisztusban oltalom van, védelem van, igazság van, szabadulás van, bűnbocsánat van, öröm van, segítség van, békesség van. Mind olyan dolgok, amikre az embernek nagy szüksége van. És aki belép ebbe a szövetségbe hit által, az megismeri Isten csodálatos igazságait, rendeléseit, reménységet kap a jövőre nézve. Isten biztosítja mindazok jövőjét, akik ragaszkodnak az Ő szövetségéhez. És nemcsak azokét, hanem gyerekeik jövőjét, unokáik jövőjét, nagyszerű ígéretekkel megpecsételve.

Amikor a zsoltáros felkiált, hogy: „ne hagyj el engem soha”, akkor azt mondja az Ő hatalmas szövetségesének, hogy ne szolgáltassa ki az ellenségnek, ne mondjon le róla végképp, ne hagyja ott, mert akkor el fog veszni. Mert van egy hatalmasabb fejedelem az embernél, aki a vesztét akarja, aki Isten ellensége, aki nem más, mint a Sátán. Ő is felajánlotta az ő szövetségét az embernek és sokan ma is azt fogadják el nem tudván azt, hogy mi lesz az ára annak a szövetségnek. A gonosz az embert tönkre akarja tenni, kizsákmányolni, megszégyeníteni, eltorzítani és végül meg akarja fosztani attól, amit Isten kínál: az örök élettől.

Ez a fejdelem fogságban tart minden embert, aki nem lépett szövetségre Istennel az Ő Fiában, Jézus Krisztusban. De, aki elfogadta Isten ajánlatát, azt Isten megszabadította a gonosz fogságából és átvitte az Ő csodálatos szövetségébe. Aki megtapasztalta a szabadulást a gonosztól, az méltán mondja, hogy: „megőrzöm (vigyázok rá, tisztelem, őrizem, biztonságban tartom, betartom) a te rendeléseidet, amiket elhatároztál, ne szolgáltass ki többé a gonosznak, ne hagyj magamra, mert szükségem van rád.”

119. Zsoltár 7

„Hálát adok néked tiszta szívből, hogy megtanítottál engem a te igazságod ítéleteire.”

Zsoltár 119; 7

Ki az mai világunkban, aki valamiért hálás tud lenni? Ki az, aki meg tud emlékezni arról minden nap, hogy életet kapott, hogy láthat a szemeivel, hogy hallhat a füleivel, hogy foghat a kezeivel, hogy járhat a lábaival, hogy érezheti a tömérdek finom illatot, amelyet szebbnél szebb virágok árasztanak? Ki az, aki hálás azért, hogy dolgozhat, hogy ezért pénzt, fizetséget is kap? Ki az, aki keresi azt a személyt, aki mindezeknek az áldásoknak a forrása, hogy megköszönje neki? A válasz a fenti igében található: akinek tiszta a szíve.

Mit takar a tiszta szív kijelentés? Hogyan tisztul meg az ember szíve? – tesszük fel a kérdést.

A tiszta szív előző állapota gondolhatjuk, hogy más volt. Mondhatjuk, hogy nem volt tiszta, sőt azt is mondhatjuk, hogy tisztátalan volt. Tele volt gonoszsággal, hogy tovább fokozzam. Erről ír Isten igéje, Jézus is erről tett bizonyságot:

„Mert a szívből származnak a gonosz gondolatok, gyilkosságok, házasságtörések, paráznaságok, lopások, hamis tanúbizonyságok, káromlások. Ezek fertőztetik meg az embert; …” Máté 15; 19-20a

Ez az ige olvasása után azt mondhatom, hogy minden rossz, gonosz forrása az emberben az ő szíve. Éppen ezért, mivel az élet a szívből indul ki, onnan meg csak gonoszság jön ki, ezért az ember alapjáraton gonosz, és ha akarna is jó lenni, nem tud:

„Mert tudom, hogy nem lakik én bennem, azaz a testemben jó; mert az akarás megvan bennem, de a jó véghezvitelét nem találom. Mert nem a jót cselekszem, melyet akarok; hanem a gonoszt cselekszem, melyet nem akarok.” Róma 7; 18-19

Sajnos ezek után rá kell döbbenjen az ember, hogy semmi jó nincs benne, és jót cselekedni sem tud igazából. Ebből ered mai világunkban a hálátlanság is az emberekben és az elégedetlenség. Mert az elégedetlenség szüli a hálátlanságot és a gonoszságnak ezek csak a gyújtószikrái.

Ezért kellett a Szabadító, ezért kellett a Megváltó, ezért kell az ige. Mert Isten beszéde képes csak arra, hogy elhatoljon az emberi szív legmélyebb bugyraiba, hogy megtisztítsa azt. Ezért kellet Jézus Krisztusnak eljönnie, mert egyedül Ő tudta orvosolni ezt a problémát. Egyedül Ő tudja ma is megigazítani, megtisztítani, egyenesbe állítani az ember szívét, életét. Aki benne hisz, az megigazul hit által és szíve megtisztul, mert az Ő drága vére megtisztítja azt.

A „megtanítottál” szó a fenti igében csodálatos jelentéseket takar az óhéber szerint: edz, hozzászoktat, tanít. Aki hisz Jézusban, azt Ő megtanítja másképp élni, hozzászoktatja az Ő szabályaihoz, edzi az embert az Ő igéje által. Az ember élete ettől megváltozik. Sokkal szebb lesz, sokkal jobb lesz, sokkal tisztább lesz. Isten a fertőzést eltávolítja Jézus Krisztusban az ember szívéből. Mert ez a világ az, ami megfertőzi az emberek szívét, e világ mögött pedig az ősi kígyó, a Sátán áll. Ez a világ az, ami félrevezeti az embereket, megtéveszti őket hamis dolgokkal, ideig-óráig tartó örömökkel, amik véget érnek hamar. Akárcsak az ember élete.

De Isten ennél sokkal jobbat kínál. Örök életet, örök boldogságot, örök tisztaságot, örök igazságot, igaz ítéletet. Aki megtapasztalta ezeket az igazi áldásokat, akinek eltávolította Isten a szívéből a fertőzést, aki hozzászokott Isten beszédéhez, aki megedződött Isten kegyelmében, az tud hálás lenni, az tud köszönetet mondani, az tud dicséretet mondani Annak, aki mindezt az életében elvégezte.

„Most pedig a Krisztus Jézusban ti, kik egykor távol voltatok, közel valókká lettetek a Krisztus vére által. Mert Ő a mi békességünk…” Efézus 2; 13-14a

119. Zsoltár 6

„Akkor nem szégyenülnék meg, ha figyelnék minden parancsolatodra!” Zsoltár 119; 6

Minden keresztény hívő ember életében van egy AKKOR. Egy pillanat, egy perc, egy óra, egy nap, egy év, vagy esetleg még hosszabb idő, amikor figyelmen kívül hagyja mindazt, amit Isten mondott neki, amit Isten általában mond az igén keresztül neki, a tanítóján keresztül, a lelkipásztorán keresztül, egy testvéren keresztül.

Ez egy veszélyes időszak, ugyanis az „akkor” szó egy határozatlan időhatározó szó. Nem mondja meg nekünk, hogy ez mikor fog bekövetkezni, nem tudjuk előre, hogy mikor lesz ez, de egyet tudunk: volt, van és lesz ilyen időszak az életünkben, amikor nem figyelünk Isten parancsolataira, beszédére, igéjére, amit mond nekünk, amit parancsol nekünk.

Ez emberi bűnös természetünkből fakad ez az engedetlenség, nem odafigyelés, hiszen ha elengedjük a fülünk mellett az Ő beszédét, parancsait, az az engedetlenség kategóriába tartozik. De hát így gondolkodik a test.

„Mert a testnek gondolata halál; a Lélek (Szellem) gondolata pedig élet és békesség. Mert a test gondolata ellenségeskedés Isten ellen; minthogy az Isten törvényének nem engedelmeskedik, mert nem is teheti.” Róma 8; 6-7

Az újjászületett ember folyamatos harcban áll az ó természetével. Aki Krisztus követőjévé válik, annak meg kell halnia önmagának és ezt általában örömmel teszi minden ember, aki felismeri, hogy szüksége van Istenre, Jézusra a bűnei bocsánata végett. Aki elfogadja Krisztust és újjászületik, annak bűnei terhét Isten elveszi, új természetet kap Istentől, új életet. De hamarosan meg fogja tapasztalni, hogy az ó, vagy régi természet, akiről azt hitte, hogy meghalt, nem is annyira halott. Ez a testies gondolkodásmód régi életformája, ami újjá akar éledni a világ, a környezet, a „jóindulatú” ismerősök, barátok, rokonok hatására, behatására.

Ez a régi szembeszáll az újjal. A testi szembeszáll a szellemivel. És ennek harc a következménye. A harc kimenetele pedig mindenkinél más. Van, aki győz, van, aki nem. Van, aki sokszor győz, van, aki nem. Ehhez a harchoz Isten adta az Ő Szellemét segítségül, hogy győztes keresztény életet tudjunk élni.

„Mert a test a lélek (szellem) ellen törekedik, a lélek (szellem) pedig a test ellen; ezek pedig egymással ellenkeznek, hogy ne azokat cselekedjétek, amiket akartok.” Galata 5; 17

A testünknek engedelmeskedve kerülünk olyan AKKOR időszakokba, amikor nem figyelünk oda arra, amit Isten mond. Az Ő Szellemének engedelmeskedve kerülünk ki azokból az időszakokból, amikor engedetlenek voltunk. Az Ő Szelleme mindig arra ösztönöz, hogy meghallván, megismervén az Ő beszédét, parancsolatait, akaratát, megcselekedjük azt. Ha nem ezt tesszük, egy dologra számíthatunk: megszégyenülésre.

Istennek teljes beszédére szükségünk van ahhoz, hogy megszégyenüléstől mentes életet tudjunk élni. Az ember akkor szégyenül meg, ha veszít egy csatában. Ha vesztesként kerül ki. Ez lehajtott fejjel jár, kiszolgáltatottsággal jár a győztessel szemben, gúnyolódással jár az ellenfél, ellenség részéről, veszteséggel (akár anyagi, akár szellemi) jár. Rossz állapot mindenképpen. Minden parancsolatra oda kell figyelnünk, ami Istentől van. Ehhez a segítséget Ő már megadta. A győzelem rajtunk áll.

„Annak okáért atyámfiai, nem vagyunk adósok a testnek, hogy test szerint éljünk: Mert, ha test szerint éltek, meghaltok; de ha a test cselekedeteit a lélekkel (szellemmel) megöldökölitek, éltek.” Róma 8; 12-13

119. Zsoltár 5

„Vajha igazgattatnának az én útjaim a te rendeléseid megőrzésére!” Zsoltár 119; 5

Egy vágy, egy sóhajtás fogalmazódik meg ebben a versben: „Bárcsak mindig egyenesen járnék utadon, s hűségesen követném törvényedet!” – mondja az egyszerű fordítás. Ez annak az embernek sóhajtása, aki megismerte Istent, aki személyesen átélte a találkozást Jézus Krisztussal, akinek az életét az ige megváltoztatta.

Aki megtisztult és bárány lelkületet kapott, az már nem akar többé a sárban hemperegni, mint a disznó. Egyszer hallottam egy prédikációban, hogy kétféle lelkület létezik az emberekben. A disznó lelkület és a bárány lelkület. A disznó lelkület a világi emberben él, és ez szereti a pocsolyát, a fürdőzést a sárban. Én is valamikor ilyen lelkülettel rendelkeztem. Akárcsak a disznó, jól éreztem magam a pocsolyában, a sáros fertőben hemperegni. De, amikor az embert Jézus Krisztus hívja magához, akkor a pocsolya elkezd kényelmetlenné válni. Minél többet hallottam az igazságot, annál kényelmetlenebb volt a pocsolya. És aki elfogadja Jézus hívását, azt Ő megtisztítja. Más emberré lesz. Megváltozik. Más lelkületet kap. A Bárányét.

Én is így lettem bárány lelkületű. A bárány pedig nem szereti a pocsolyát. Ha beleesik is igyekszik ki belőle, de gyorsan. A bárány lelkület tiszta, nem szereti a mocskot. Ilyen lelket, szellemet ad az Úr, a Mindenható. Az Ő Szellemét.

És amikor az ember beleesik a pocsolyába, akkor látja, hogy mennyire esendő, mennyire gyenge Isten nélkül. Látja, hogy ha Isten nem segít, akkor visszamegy a pocsolyába hemperegni. De, aki megízlelte a mennyei ízeket, az felsóhajt: bárcsak…, vajha… járhatnék egyenesen mindig a te utadon. Az útmutató Isten beszéde, igéje, rendelései, bizonyságai, határozatai. Ezeknek megőrzése által tud az ember egyenesen járni. De ez még nem elég.

Ezért adta Isten az Ő Szellemét, hogy segítsen. Az ember csak úgy tud tiszta, bűn nélküli életet élni, ha Isten segít ebben. Ezt emberi erőből nem lehet megtenni, mert az ember velejéig romlott. A Bibliában olvasni lehet erről a romlottságról, ami jellemző ma is, úgy hívják: a teljes romlottság tana:

„Amint meg van írva, hogy nincsen csak egy igaz is; nincs, aki megértse, nincs, aki keresse az Istent. Mindnyájan elhajlottak, egyetemben haszontalanokká lettek; nincs, aki jót cselekedjék, nincsen csak egy is.” Róma 3; 10-12

Bárcsak…, vajha…, kiált fel a zsoltáros, kiáltok fel vele én is. Dávid már több ezer éve felismerte a boldogság titkát, az igazi boldogság titkát:

„Boldog az, akinek hamissága megbocsáttatott, vétke elfedeztetett. Boldog ember az, akinek az Úr bűnt nem tulajdonít, és lelkében csalárdság nincsen.” Zsoltár 32; 1-2

Ma már Jézus Krisztusban hívőként megtapasztalhatja minden ember ezt a boldogságot. Megtapasztalhatja minden ember a bárány lelkület csodálatos tisztaságát, a Szent Szellem erejét, Isten segítségét a bűnnel szemben való harcban. Mert a pocsolya ellen csak a bárányok rúg-kapálnak. A disznók ma is jól érzik magukat benne.