119. Zsoltár 13

„Ajkaimmal hirdetem a te szádnak minden ítéletét.” Zsoltár 119; 13

Ajkaimat teremtette Isten a beszédre. Isten adta a beszéd ajándékát. Szavakat adott, hogy mondatokat tudjak formálni belőlük. Szellemével együtt belém lehelte az érzelmeket, amelyek a szavak hátterében állnak, amelyekből fakadnak szavaim, beszédeim. Az Ő igéjét adta, hogy általuk érzelmeim, indulataim, tapasztalataim megfogalmazódhassanak bennem. Lehetőséget adott, hogy ezeket kimondjam a szájammal, beszédeimmel, szavaimmal. Megtanított arra, hogy milyen Ő, mi a célja az életemnek, hogy mi az Ő akarata velem. Beszélt hozzám. Ez a beszéd felkavart, megzavart, összezavart, majd helyreállított, megtisztított, kitisztult elmém előtt, szívembe hatolt, átjárt, vezetett, utat mutatott, világossággá vált általa minden.

Isten megítélt engem. Bűnösnek talált. Szembesített engem ezzel. Nem esett jól. Sőt, fájt. Elfordítottam szemeimet, füleimet. Mégis, olyan szeretettel tette mindezt, hogy kénytelen voltam visszafordulni hozzá. Testem nem akarta, de belül valami azt súgta, hogy ez a helyes út. Akartam, hogy ott legyen velem, már nem bántam, ha ítél, csak legyen ott velem, magam mellet tudjam. Erre Ő sokkal többet adott. Elvette bűnömet, megbocsájtott, helyébe békességet adott, megvigasztalt. Belém költözött. Nem mellém adta magát, bennem vett lakozást. Szükséges volt az ítélet? Igen, határozottan igen. Ma is szükséges? Igen, határozottan igen.

Ő olyan jó. Kezembe adta a döntés lehetőségét. Az ítélet lehetőségét. Megítélem magam, de hogyan? Ehhez adta az Ő beszédét. Segítségül pedig az Ő Szellemét, aki által bennem lakik. Az Ő beszéde lámpás. Ez az életút hosszan kanyarog hegyek, völgyek között, mégis hamar végigjárjuk, de Ő azt akarja, hogy többé ne tapogatózzunk, többé ne lapuljunk a sötétségben. Rá akar világítani hitvány életünkre és jobbá akarja azt tenni, aminek Ő is részese lehet, akar lenni. Persze, ha mi is akarjuk. Én nem akartam, de mégis meggyőzött. Mert Ő olyan jó.

Jók az Ő ítéletei? Teszed fel a kérdést, te, aki még nem estél át rajta. Igen, mondom én, jók. Ma még jók, amíg e földön élsz, amíg föl tudsz kelni, amíg hallhatod az Ő hangját, addig még jó. Tudod testedben, hogy nem lesz kellemes, de belül valami azt mondja, hogy ez a helyes út. Fogadd el az Ő igazságosságát, igazságát, jogos ítéletét életed fölött. Csak bűnös emberek voltunk, kiket „anyánk vétekben fogant”. Nem voltunk méltók, hogy Valaki meghaljon helyettünk. Valaki hagyta, hogy elítéljék azért, hogy én és te AZT az ítéletet elkerüljük. Most még MÁS az ítélet. Most még életre lehetsz ítélve, ha te is úgy akarod.

Hadd mondjam el ajkaimmal, hogy jók az Ő ítéletei, hadd beszéljek hozzátok most, akik hallgatjátok szavaimat. Ez az én osztályos részem, hogy beszéljek Róla. Arról a Valakiről, aki megtette azt, amit soha senki nem lett volna képes. Ő Jézus, Ő Isten Fia, Ő csodálatos tanácsos, Ő erős Isten, Ő örökkévalóság Atyja, Ő békesség fejedelme, Ő királyok Királya, Ő uraknak Ura. Ő eljött értem és érted, hogy itt a földön részesülhessünk kegyelmének ítéletében és ne kelljen az utolsó napon előtte álljunk, hanem az Ő oldalán lehessünk. Mert Ő ítélni fog élőket és holtakat ez biztos. Ahogyan itt járt, vállalta a halált, az ítéletet – emberét és Istenét – ugyanúgy fog ítélni mindenkit, aki valaha élt ezen a földön. Senki nem fog elmenekülni az ítélet elől, senki nem fog megmenekülni. Ma még lehet menekülni, szemet lehet hunyni a bűn felett, hátat lehet fordítani a figyelmeztetésnek, de ott, akkor már NEM.

Most hirdetem, most gondold meg mit válaszolsz a hívásra. Jöjj azért és fontold meg. Ma még Megváltó, Szabadító, Üdvözítő, örök életet ADÓ Ő. Neked is jogod van az élet fájához, ha akarod. Ma még.

„És megparancsolta nékünk, hogy hirdessük a népnek, és tegyünk bizonyságot, hogy ő az Istentől rendelt bírája élőknek és holtaknak.” ApCsel. 10; 42

119. Zsoltár 12

„Áldott vagy te, Uram! Taníts meg engem a te rendeléseidre.” Zsoltár 119; 12

„Áldott legyen az Isten, és a mi Urunknak, Jézus Krisztusnak Atyja, aki megáldott minket minden lelki áldással a mennyekben, a Krisztusban.” Efézus 1; 3

Amikor azt mondjuk, hogy áldott az Úr, vagy hogy legyen áldott, akkor elsősorban szellemi áldásról beszélünk, amint a fenti igében írja. Amikor Isten minket megáld, akkor szintén lelki, szellemi áldásról beszélünk elsősorban. Miért mondom ezt? Mert Istenről meg van írva, hogy Ő Szellem, tehát szellemi lény, mi pedig őt szellemben kell imádjuk, ahhoz meg, hogy átlépjünk a testiből a szellemibe, szükségünk van az ő áldására, hogy megtehessük. Tehát Isten meg kell áldjon minket szellemi dolgokkal, hogy közösségbe léphessünk Vele. Az ige azt írja, hogy Ő ezt megtette Krisztusban. Mi akkor a mi dolgunk? Hogy ezeket elfogadjuk. Krisztushoz kell menjünk ezekért az áldásokért. Vele kell legyünk közösségben. Tulajdonképpen Ő erre hív el minket elsősorban.

A zsoltáros felismerte sok évvel Krisztus megjelenése előtt, hogy Isten áldott, hogy nála vannak az áldások, ezért kijelentette Róla, hogy áldott, majd azt kérte az Úrtól, hogy tanítsa meg őt rendeléseire, amelyek Tőle származnak. Ezt pedig azért kérte, hogy ő is áldott emberré váljon. Mert ha megtanuljuk Isten rendeléseit és azok szerint élünk, akkor áldottak leszünk. Elsősorban lelki, szellemi szinten. Itt most nem akarom szóba hozni az anyagi áldást, mert nem erről beszél Isten igéje itt.

Minden embernek szüksége van Istenre, akár elismeri ezt, akár nem. És elsősorban szellemi szinten van szükség Istenre. Az ember szelleme kell Istennel kapcsolatba lépjen, hogy feléledjen és elkezdjen Vele közösségben lenni. Ebből a közösségből fakadnak az áldások. Ahogyan írja az ige: „… minden forrásaim te benned vannak.” Zsoltár 87; 7 Minden, ami szükséges az ember számára ehhez a földi élethez Istentől van, ő belőle fakad. Ő az áldások forrása. Ő tőle kapjuk minden nap a napfényt, a világosságot, az erőt, a kitartáshoz szükséges hosszú tűrést, a békességet, az örömöt, a szeretetet, a gyengédséget, a bölcsességet, az értelmet. Ezek mind szellemi eredetű áldások.

Ma annyival előbbre vagyunk a zsoltárosnál, hogy megismertük Krisztust, akiben van Isten minden szellemi, lelki áldása. És mi áldottak lehetünk, ha befogadjuk Őt. „Mert mindnyájan vétkeztek, és szűkölködnek az Isten dicsősége nélkül. Megigazulván ingyen az ő kegyelméből a Krisztus Jézusban való váltság által, kit az Isten eleve rendelt engesztelő áldozatul, hit által, az ő vérében, hogy megmutassa az ő igazságát az előbb elkövetett bűnök elnézése miatt.” Róma 3; 23-25 Mintha azt mondaná Isten, hogy válaszolt Krisztusban arra a kérésre, amit a zsoltáros fogalmaz meg a 12-es versben a 119. zsoltárból.

Megadta a lehetőséget az embernek, hogy ő is áldottá váljon az Ő Fiában. A zsoltárban azt kéri Istentől az ember, hogy tanítsa őt. Isten ezt készséggel megteszi mindazokkal, akik Krisztushoz jönnek, akik válaszolnak az Ő hívására, akik készek elfordulni e világ kínálta hamis csillogástól, akik már rájöttek, hogy e világ „áldásai” csak csalódást, ürességet és kiégést hagynak maguk után.

„Boldogok a lelki szegények: mert övék a mennyek országa.” Máté 5; 3

Akik beismerik lelki szegénységüket, szellemi szükségüket Isten iránt, azok kiáltanak hozzá. Azokat pedig Isten boldogoknak mondja, mert felismertek egy létfontosságú tényt: hogy Isten nélkül nem lehet áldott az ember, sőt inkább átkozott, és kárhozatra méltó. Isten pedig alig várja, hogy az Ő Fiában elkészített áldásokat átnyújthassa ezeknek az embereknek. Gyere hát Krisztushoz te, aki még nem tetted meg, te pedig, aki megtetted ne felejtsd el, hogy hol van a te forrásod, amelyből számodra áldás fakad.

"Mert hamis Krisztusok és hamis próféták támadnak,..."

Mi volt az oka, hogy Isten városa, Jeruzsálem, idegenek kezébe került még a királyok idejében? Mi volt az oka, hogy Isten népe, Júda népe, fogságba kellett menjen idegen földre? Szeretnék rávilágítani olyan problémákra Júda királyságának idejéről, amik összeomlásához vezettek, idegen uralom alá kerüléséhez vezettek, a nép leigázásához vezettek, és amely problémák nagyon kezdtek jellemzőek lenni napjaink gyülekezeteire, Istennek ma élő népére, és amelyekről maga Jézus is beszélt, hogy bekövetkeznek az utolsó napokban.

Az utolsó napokról írnék, mármint Júda és a népe utolsó napjairól, hogy megértsük azt, hogy most az utolsó napokat éljük és hogy milyen nagy a hasonlóság a két időszak között.

Júda utolsó napjairól Jeremiás prófétától kapunk tudósítást és isteni kijelentést. Nem szeretném szaporítani nagyon a szót, a közepébe vágnék. Főszereplői az akkori időknek, akárcsak a mai egyháznak, a próféták voltak, Isten emberei. De sajnos nemcsak szereplői, hanem egyik oka is ők voltak a bukásnak. Nézzük is meg, hogy miért?

Kik a szentek?

"Annakokáért Jézus is, hogy megszentelje az ő tulajdon vére által a népet, a kapun kívül szenvedett." Zsidók 13; 12

"Jézus vére minden hívőt megszentel. A "megszentel" szóval megint egy vallási szakkifejezésbe botlottunk, és sok embernek ködös elképzelése van azzal kapcsolatban, hogy mit is jelent. (...) A megszentel kifejezés értelme tehát ez: "szentté tesz". A szentséghez hozzá tartozik az Istennek való elválasztottság. Az a személy, aki megszenteltetett, olyan övezetben van, ahol Isten elérheti őt, az ördög azonban nem. A megszentelés ilyen módon a Sátán hatóköréből való eltávolítást jelent, és az oda történő áthelyezést, ahol elérhetőek vagyunk Isten számára. Ezt jelenti tehát, hogy valaki megszentelődött: elválasztatott és szentté tétetett Isten számára. A megigazuláshoz hasonlóan a megszentelődés sem munkálkodás, erőfeszítések vagy vallás révén történik, hanem csak és kizárólag a Jézus vérébe vetett hit által. A megszentelődés következtében Istenhez tartozol, Isten ellenőrzése alatt állsz, és Isten számára elérhető vagy. Semmi nem közelíthet hozzád, ami nem Istentől való. Nincs joga hozzá, és a vér távol tartja tőled.

119. Zsoltár 11

„Szívembe rejtettem a te beszédedet, hogy ne vétkezzem ellened.” 

Zsoltár 119; 11

Istennek beszéde olyan drága azok számára, akik megismerik Őt, hogy magukba rejtik, magukban őrzik azt. „Szívemben őrzöm szavaidat, mint rejtett kincseket,…” – szól az egyszerű fordítás. Olyan rejtegetésről beszél itt az ige, mint amikor valaki a kincstárba helyezi legféltettebb kincseit, mert azok nagyon értékesek a számára. A kincstár mai nyelven a páncélszekrény, ahová banki letéteket helyeznek, melyeknek nagyon nagy az értéke, és ezért őrzik bonyolult biztonsági berendezések, hogy senki ne tudja azokat ellopni.

Isten szavai felbecsülhetetlen értékűek, de ezt csak azok tudják, akik átélték az Istennel való beszélgetés csodálatos élményét. Csak azok tudják, akiket ez a csodálatos beszéd újjászült, megtisztított és átformált. Csak azok tudják mindezeket, akiknek az élete értelmet nyert azért, mert az Alkotójuknak beszéde elérte szívüket, betöltötte azt az űrt, ami minden szívben tátong Isten beszédének hiányában.

Ez a beszéd kincs mindazoknak, akik megtalálták Teremtőjüket, akik találkoztak a Végtelennel, az Örökkévalóval, a Mindenhatóval, a Mindentudóval, a Láthatatlannal, a Halhatatlannal. Ez a beszéd tőle származik és ez az egyetlen látható, hallható dolog, ami összeköt Vele.

Isten beszéde az, ami az embert helyes útra tereli, jó életre tanítja, célba igazítja. A cél pedig Isten maga, az Ő személye, az a hely, ahol Ő van, az Ő jelenléte, az Ő társasága. Ezért adta Isten az igét, ezért jött Jézus Krisztus a földre, ezért mondta, hogy Ő az út az Atyához, mert Isten annyira szeret bennünket, hogy minden áron, hangsúlyozom: minden áron velünk akar lenni.

Útbaigazításként van előttünk a testté lett Ige, a tanítások, segítségül van bennünk Isten Szelleme, ajándéka, szabadításul adatott nékünk az igazság, a Fiú, a megismerés lehetősége. Mindezekben látni vélem Isten végéremehetetlen, kimondhatatlan szeretetét az ember iránt, aki kezdetben vétkezett ellene és hátat fordított Neki. Ő nem akarja, hogy vétkezzünk többé, nem akarja, hogy elvesszünk bűneink miatt, Ő azt akarja, hogy Vele legyünk mindörökké.

Valaki mégis azt akarja, hogy az emberek ne találják meg Istent, valaki azt akarja, hogy az emberek ne érjenek célba, valaki mást akar az emberre nézve, mint Isten. Ez a valaki nem akarja, hogy az ember találkozzon Istennel. Ezért mindent megtesz, hogy az emberek ne találják meg az utat, ha pedig megtalálták, akkor el akarja őket téríteni a helyes útról. Azt akarja, hogy tévesszék el a célt. A vétek szó ebben az igében céltévesztést jelent. Ezért el akarja lopni a kincset. Ezért kell nekünk jól elrejteni magunkban, bensőnkben, szellemünkben Istenünk beszédeit, amelyek Hozzá vezetnek, hogy az ellenség, a kígyó, a sárkány, az ördög, a gonosz, a sátán ne tudja ellopni azt tőlünk.

Ragaszkodnunk kell Isten beszédeihez, mert az egyetlen esélyünk a célba éréshez az, ha megtartjuk, megfogadjuk és azok szerint élünk.

Ahhoz, hogy ezt megtehessük, Isten képes volt értünk ideadni mindenét, amije volt. Amikor Isten a Fiát ideadta értünk, mindenét ideadta. Minden, ami létezik, ami van, ami fennáll, akár mennyben, akár földön, minden az Ő Fiában lett teremtve, minden az Ő Fiáért lett teremtve, mindennek CSAK az Ő Fiában volt és van és lesz értelme. Mindent érte tett a Teremtő. És mindennek értelméről lemondott értünk. De miért?

Mert a mi életünknek is a Fiúban van értelme. Mi is Ő érte lettünk teremtve, mi is Ő benne lettünk teremtve, mi is Ő általa tartatunk meg és azért vagyunk, mert Ő akarta, hogy legyünk. Egész létezésünk, egész valónk, egész lényünk csak akkor teljes, ha Ő benne vagyunk szívünkkel, lelkünkkel, testünkkel.

Egész életünknek egyetlen célja Isten. Egész életünknek egyetlen értelme Isten. Egész létezésünk lényege, akár földi legyen az, akár örökkévaló, egyetlen és egy: az Örökkévaló Isten.

„Az pedig az örök élet, hogy megismerjenek téged,

az egyedül igaz Istent, és akit elküldtél, a Jézus Krisztust.” János 17; 3

119. Zsoltár 10

„Teljes szívből kerestelek téged: ne engedj eltévedeznem a te parancsolataidtól!” Zsoltár 119; 10

Tévelygés, rossz úton járás, helytelen életmód, nem Isten szerinti életvitel és értékrend. Jézus Krisztus szerint két fő oka van annak, ha egy ember nem jár a helyes úton, azaz el van tévedve, tévelyeg:

„Jézus pedig felelvén, monda nékik: tévelyegtek, mivelhogy nem ismeritek sem az írásokat, sem az Istennek hatalmát.” Máté 22; 29

Az első ok: nem ismeri az írásokat. Isten igéjének nem ismerése tévelygésre vall. Mindazok, akik nem ismerik Isten beszédét, nem tartják be, nem úgy élnek, ahogyan az ige mondja, helytelen életet élnek. Mert Isten teremtette az embert és Ő megmondta, hogyan éljen az ember, hogy jó legyen neki. Akik ezeket nem tudják, azok nem ismerik az élet igazi értelmét, az élet igazi célját, számukra csak ez a földi élet van, amit ki akarnak használni minél jobban. Ez a tévelygés.

A második ok: nem ismeri Istennek hatalmát. Aki nem ismeri Isten beszédét, magát Istent sem ismeri, ebből következtetjük, hogy Isten hatalmát sem ismeri. Lehet, hogy hallott, olvasott arról, hogy régi beszámolók mit mondanak Istenről, hogy nagy dolgokat tett, de ezt ő maga nem élte át, nem tapasztalta, nem ismeri.

Ez az igevers egy olyan ember szájából hangzik el, aki elkezdte keresni Istent, elkezdett utána érdeklődni, érdekelni kezdte az, amiről hallott és felkutatta. Aki pedig őszintén elkezdi keresni Istent, annak Ő megmutatja magát, nem rejtőzik el, hagyja, hogy megtalálja. Számtalan példa van a Bibliában arra nézve, hogy emberek elkezdték keresni Istent és megtalálták, átélték az Ő hatalmát, megismerték az Ő beszédét és ilyen módon jó útra tértek, az életük megváltozott. Legnagyobb példák erre azok, akik találkoztak a názáreti Jézussal, aki a testté lett IGE, aki közel jött az emberekhez, bemutatta az igét és Isten hatalmát. Akik őt megismerték az életük megváltozott, jó útra tértek. Ha csak Zákeus történetét nézzük, amikor találkozott Jézussal minden megváltozott az életében. (Lukács 19. rész) De sok ilyen történet van.

Ma sincs másként. Aki keresni kezdi Istent és kutatni kezd utána, mert őszintén szeretné, hogy az élete megváltozzon, az ma is találkozhat Jézus Krisztussal, hiszen Ő ma is él, Ő ma is megváltoztatja emberek életét, ma is jó útra térít embereket, ma is tévelygőket állít helyre.

Aki pedig megismerkedik Vele, az igével, a Szellemmel, az újjászületik és átéli Isten hatalmát az életében, Isten újjáteremtő erejét az életében, átéli a változást, megismerkedik Isten parancsaival, beszédével és azt látja, hogy ha nem azok szerint él, újból el fog tévedni.

Ezért kiált fel az ember, segítségül hívva az Urat, hogy ne engedje el őt, mert átélte Isten hatalmát, megtartó erejét, tudja, hogy Isten az, aki meg tudja tartani őt a jó úton. Tudja, hogy a maga erejéből csak rosszra futja, és azért tudja mindezeket, mert megismerte Isten beszédeit, parancsolatait. Mert meg van írva:

„Elvetvén azért minden undokságot és a gonoszságnak sokaságát, szelídséggel fogadjátok a beoltott igét, amely megtarthatja a ti lelkeiteket.” Jakab 1; 21

Mindenki előtt ott áll a lehetőség. Isten ma is ugyanaz az irgalmas és kegyelmes Isten, mint kétezer évvel ezelőtt. Ma is várja, hogy emberek keresni kezdjék Őt teljes szívükből. Mert ezt másképp nem lehet. Szívünkből kiindulva, teljes őszinteséggel, odaszánással kell elkezdjük Istent keresni azért, hogy megismerjük az írásokat és Isten hatalmát és átéljük ezeket az igazságokat ahhoz, hogy megszűnjünk tévelyegni.