„Útjaimat elbeszéltem előtted és
te meghallgattál engem;
taníts meg a te rendeléseidre!”
Zsoltár 119; 26
Ez az igevers egy kapcsolatot
feltételez ember és Isten között. Megállni Isten előtt annyit jelent, hogy
imában Hozzá fordulunk és megszólítjuk Őt, a láthatatlan, rejtőzködő, mégis az
őszinte ember előtt magát feltáró, Mindenható Istent. Ez egy szükséglete az
embernek, az ember lelkének, hogy beszéljen Valaki olyanhoz, aki egy
láthatatlan világban van, mégis lát bennünket, és aki be tudja tölteni a
lelkünkben tátongó űrt.
Mivel kezdetben Isten teremtette
az embert, úgy alkotta meg, hogy az Ő jelenlétében legyen, beszélgessen vele,
kapcsolatban legyenek egymással. A bűn elszakította őket egymástól. Az ember
szeme elől eltakarta a bűn Istent. Láthatatlanná vált a földi számára a
Teremtő. Nemcsak Istennek fájt ez az elválás és nem csak Istenben maradt vágy
az Ő teremtménye után, hanem az emberben is űrt hagyott a szakadás. Ott maradt
a vágy a szívében az ő alkotója után. Ezért vágyik az ember lelke, szelleme
megszólítani Valakit, akiről legbelül tudja, hogy az ő teremtője, alkotója, aki
képes neki segíteni, aki képes őt megvigasztalni.
Isten Jézus Krisztusban
kibékítette a világot önmagával. Jézus utat nyitott a Teremtőhöz. Az embernek
lehetősége van most már hit által megállni az Ő alkotója előtt és beszélni Vele
úgy, hogy a Mindenható válaszoljon. Lehetőség adatott egy kapcsolatra Isten és
ember között, nem egyoldalú kapcsolatra, hanem közösségre. Mindez pedig Jézus
Krisztus által lehetséges. Az Istenhez való közeledést Isten határozta meg, és
ezt ember nem módosíthatja kénye-kedve szerint. Erről szól ez az igevers. Isten
magához hív Krisztuson keresztül, és lefektette ennek alapjait a Bibliában.
Csak sajnos az embernek útjai nem egyeznek Isten útjaival. Ezért nehéz sok
ember számára ennek a találkozásnak a létrejötte.
Amikor azt olvassuk, hogy: „Útjaimat elbeszéltem előtted…”, akkor
tulajdonképpen azt mondja az ige, hogy az embernek sokféle útja van,
sokféleképpen él, sokfajta módszert (ez is egy jelentése az „útnak”) használ,
amelyek nem Isten szerintiek. Az ember próbál élni sokféleképpen, épp azok a
módszerek, stílusok szerint, amire bölcsessége szerint eljutott. De, amikor
rájön, ráébred, hogy egyik sem igazán használ, akkor kezdi keresni azt a
valamit, vagy valakit, aki többre tudná őt eljuttatni. Ez a Valaki nem más,
mint Isten. Mindannyian Őt keressük ilyen vagy olyan módon, Ő meg eligazít
minden keresőt a helyes útra, hogy megtalálják Őt.
Keresztényként élve is sokszor
tévútra kerül az ember, és amikor ráeszmél erre, akkor Isten elé áll és
elbeszéli, bevallja, beismeri azokat a helytelen utakat, életviteleket, módszereket
Isten előtt, amelyek eltérítették őt a helyes útról. Nagyon fontos az Istennel
való kommunikálás egy keresztény ember életében, nagyon fontos a töredelmes,
bűnbánó szív Isten előtt, nagyon fontos hogyan állunk meg előtte. Miért annyira
fontos ez? Mert ettől függ Isten reakciója a megszólításunkra. Azt olvassuk a
fenti igében: „… és te meghallgattál
engem;” Ez nem csak egyszerű meghallgatásról szól. A szó elsődleges
jelentése az, hogy „válaszol”. Isten
válaszol. Tehát, mint mondtam nem egyoldalú kapcsolatra hív minket Isten, hanem
közösségre az Ő Fiával, és az Ő Fián keresztül saját magával.
Nos, akkor azt mondhatjuk, hogy ha
eltévelyedünk Isten útjáról és ezt felismerjük, akkor szükség nekünk Isten
előtt beismernünk téves útjainkat, módszereinket, életvitelünket, mindezt
bűnbánó töredelmes, megtört szívvel és akkor számíthatunk Isten válaszára, meghallgatására.
Mi az, amit felismert a
zsoltáros az Istennel való beszélgetése után? Hogy, ha nem ismeri Isten
beszédét, igéjét, parancsait, rendeléseit, ha nem tanítja meg Őt Isten ezekre,
akkor el fog végleg tévelyedni olyan utakra, amik a veszedelemre visznek.
Mi is ugyanezt ismerjük fel, akárhányszor
Istenhez fordulunk és belemélyülünk a Vele való beszélgetésbe, akár imában,
akár az Ő beszédének tanulmányozásában tesszük ezt. Azt látjuk, hogy szükségünk
van Alkotónk, Teremtőnk útmutatására, szükség van, hogy az Ő ösvényein járjunk,
szükség van az Ő vezetésére, szükség van az Ő tanítására, hogy ne tévedjünk
rossz, helytelen utakra.
Itt a mi emberi elképzeléseink,
útjaink, módszereink állnak szemben Isten útjaival, határozataival, igéivel,
rendeléseivel, módszereivel. Annyit elárulhatok, hogy mindig az Övéi a nyerőek.
„Várjad az Urat, őrizd meg az ő útját;
és fölmagasztal téged, hogy
örököld a földet;”
Zsoltár 37; 34
