119. Zsoltár 39

„Fordítsd el tőlem a gyalázatot, amitől félek; hiszen jók a te ítéleteid.” Zsoltár 119; 39

Az ember, mikor belenéz az Ige tükrébe, megláthatja rútságát. Az Isten Igéje igazság, ami fájdalmasan érinti e hazug világban élő embert. Ha ránézünk cselekedeteinkre és összevetjük Isten Igazságával, akkor ráeszmélünk, hogy mi nem vagyunk méltók semmi jóra. Csak rosszat érdemlünk, csak gyalázatra vagyunk méltók. Arra a gyalázatra, amit Krisztusnak adtunk a szenvedése útján. Arra vagyunk érdemesek, méltók. Azt kellene, hogy kapjuk.

Amikor ritka őszinte pillanatunkban ezt felismerjük, akkor félelem járja át lényünket. Mitől félünk? Mitől rettegünk legjobban? A gyalázattól. Emberi méltóságunk sárba tiprásától. Félünk a megszégyenítéstől, a csúfolástól, a gyalázástól. Márpedig ezt érdemelnénk. Láthatjuk a Bibliában, hogy Isten mindig így büntette az ő népét a régi időkben azért, mert nem tartották meg parancsolatait. Meggyalázta őket más népek előtt, ellenség kezébe adta őket, hogy meggyalázzák őket. Csúfsággá tette őket, szánalom tárgyává tette őket más népek előtt. Bizony borzasztó állapot.

A gyalázattól való félelem minden ember szíve mélyén ott rejtőzködik és ott rejtőzködött mindig. Akár tudatosan, akár tudattalanul, de az ember fél a meggyalázástól. Életünk során márpedig érnek ilyen helyzetek, amikor meggyaláznak minket ilyen vagy olyan módon. És nem dicsőséges pillanatok ezek. Nem felemelő látvány egy sárba tiport, meggyötört, megvert, megszégyenített, meggyalázott ember. És ettől a helyzettől fél mindenki. És belül retteg.

A fenti Ige viszont elárul nekünk valamit Istenről. Hogy jók az ítéletei. Ebből következtetnék arra, hogy maga Isten is jó, de ezt nem kell tennem, mert sok ige leírja a Bibliában, hogy Isten jó. Sőt, maga Jézus, aki azért jött, hogy kijelentse Istent, azt mondta, hogy egyedük csak Isten jó. És ezt a jóságot Isten megmutatta minden embernek. Kétezer éve. Ma sokan kérdőre vonják Isten jóságát, látva a sok gonoszságot, szenvedést a világban, de nem néznek vissza arra az eseményre, amely változást hozott a történelem menetébe, amely megváltoztatta a világot.

Isten jósága megjelent ezen a földön kétezer évvel ezelőtt, amikor Jézus, Isten Fia magára vette a gyalázatot, amitől minden ember félt és fél. Jézus azt hirdette, hogy higgyenek benne az emberek és meg fognak szabadulni félelmeiktől és minden nyomorúságuktól. Jézus hitet hozott a földre, ami a félelem legnagyobb ellensége. És aki magáévá tette a hitet, aki elfogadta a hitet, az megszűnt félni. Megszűnt félni a haláltól, a gyalázattól, a szegénységtől, a nyomorúságtól és még sorolhatnám.

Isten Fia vállalta a sárba tiprást, a gyötrést, a verést, a megszégyenítést, a gyalázatot. Nem volt szép látvány. Nem volt felemelő, dicsőséges pillanat. De ez volt Isten jó ítélete. És ez a jó ítélet az, ami elfordította rólunk a gyalázatot. Elfordította rólunk és a Fiúra fordította. „Atyám, ha lehetséges, múljék el tőlem ez a pohár…” – hasonlít ez a kiáltás a fenti igéhez? Igen, hasonlít.

Ez azt jelenti, hogy ma nem érhet minket gyalázat? Nem. Azt jelenti, hogy ma már nem félünk a gyalázattól. Mert volt Valaki, aki elhordozta bűneinket, gyalázatunkat és tisztára mosott minket a mi hitványságunkból. Hitet adott, amely a félelmet kiűzte, szeretetet adott, amely a félelmet kiűzte, reményt adott arra nézve, hogy e földi gyalázat egyszer véget ér az Ő oldalán és mindaddig Ő példaként jár előttünk és pásztorként mellettünk, segítve nekünk megérteni az Ő szavait és magunkévá tenni: „Mindazáltal ne úgy legyen amint én akarom, hanem amint te.”

A KÉP!

Ahogy most reggel forgattam Bibliámat, megakadt szemem egy aláhúzott igeversen, amit aztán még egyszer aláhúztam, hogy megerősítsem, mert nagyon tetszik. És ahogy másodszor húztam alá, Isten megszólított rajta keresztül. Tudjátok, mikor Isten megszólít, akkor olyan érzés, állapot jön rád, mint amikor kinyitod a szemed és meglátsz olyan dolgokat, amiket addig nem láttál. Ilyen állapot szállt rám, és habár az igevers teljesen másról szól, nekem teljesen mást mondott.

119. Zsoltár 38

„Teljesítsd ígéretedet a te szolgádnak, aki fél téged.” Zsoltár 119; 38

Első és nagyszerű dolog, amit látok ebben az igeversben az az, hogy a Teremtő, Alkotó, Mindenható Isten, aki mindenek Ura, szólt, beszélt ahhoz, akit teremtett. Sőt, úgy teremtett bennünket, hogy mi meghalljuk az Ő hangját, megérezzük jelenlétét, és vissza tudjunk beszélni. Ez Isten csodálatos kegyelme: nem csak teremtett bennünket, hanem hozzánk szólt, hozzánk beszélt, közösségbe lépett velünk, adott nekünk valamit az övéből. És ez ma is így van.

Isten egy élő valóság, egy valóságos személy, aki létezik. Ma is beszél hozzánk a Biblián keresztül, ami az Ő írott beszéde, végrendelkezése az emberek számára. Végakarata, úgy is mondhatnánk. Ez a végakarat Jézus halálával lépett érvénybe és benne megtalálható maga Isten. Feltárulkozott Isten Jézusban kétezer évvel ezelőtt, majd feltárulkozik ma nekünk az Ő beszédén keresztül. Ilyen módon megismerhetjük Őt személyesen. Ez a megismerés egy csodálatos utazás egy másik világba, ahol Ő van, és ahová hív bennünket. Ez a világ más, mint amelyben élünk. Ez a világ sokkal csodálatosabb. És Ő az Ura annak a világnak, de Ő az Ura ennek a világnak is, és amint haladunk ezen az utazáson és megismerjük örökkévalóságát, nagyságát, hatalmasságát, fenségességét, erejét és kegyelmét, akkor félelem járja át lényünket, hiszen ráébredünk parányi mivoltunkra, esendőségünkre, méltatlanságunkra, gyarlóságunkra Ő vele szemben.

Mégis, Ő szólt hozzánk, Ő beszélt velünk, Ő hívott bennünket, hogy legyünk Vele közösségben. Bátortalanságunkat az Ő hozzá való közeledésben ígéretekkel segített leküzdeni. Biztatott bennünket, már az elejétől fogva, bátorított, hogy ne féljünk közeledni Hozzá. Majd tett egy nagy lépést, és emberré lett, közel jött azért, hogy szemtől-szembe találjuk magunkat Vele. És, amikor a megismerés útján elindulunk, akkor ez történik. Szembe találjuk magunkat Vele, aki közel jött hozzánk, hogy még jobban megismerhessük AZT, akinek gondolataiban valamikor a világ kezdete előtt megszülettünk, hogy még jobban megismerhessük szeretetét, odaadását, jóságát.

A kegyelem, amit kaptunk Jézus Krisztusban félelemre készteti szívünket, tiszteletre, hódolatra készteti lelkünket AZ előtt, aki mindenét ideadta nekünk, gyarló, hitvány embereknek, hogy jobbá tegyen bennünket. Igen, az ígéretei, amikkel bátorítólag hatott ránk, és amelyekkel reményt adott arra nézve, hogy földi létünkkel nem ér véget életünk, Jézus Krisztusban, az Ő Fiában beteljesedtek. Isten mutatott nekünk Valamit. Talán ma nekünk újszövetségi hívőknek megvan a válaszunk Istentől a fenti kérésre: „teljesítsd ígéretedet a te szolgádnak, aki fél téged.” Nem annyira kérésként hangzik, de egy szolga által hangzik el, aki ismeri Ura jóságát, hatalmát, kegyelmét, ígéretét. És igen, Isten teljesítette. Minden ígérete igenné lett Jézusban. Ő Vele együtt mindent ideadott nekünk. Mutatott valamit a látható világban. Láthattuk az Ő szeretetét megnyilvánulni irántunk már akkor, amikor mi is leköptük, kigúnyoltuk, megcsúfoltuk. De eljött a felismerés pillanata, a félelem pillanata, amikor rádöbbentünk, hogy helytelenül cselekedtünk. Ő pedig tárt karokkal bocsájtott meg és fogadott be végtelen szeretetébe és örömmel fogadta megtört, bűnbánó szívünk alázatos hódolatát.

Meggyógyított, felemelt bennünket megalázkodott helyzetünkből, fiakká tett, az Ő fiaivá, hogy birtokolni tudjuk azokat az ígéreteket, amiket már kezdettől fogva mondott az embernek. Ez újból csak félelemre, tiszteletre, hódolatra indítja szívünket egy drága, kedves Isten iránt, aki Jézus Krisztusban Megváltónk lett, Szabadítónk lett, Megtartónk lett. Őt féljük, Őt magasztaljuk, és az Ő nevében reménykedünk és hiszünk életünk minden napján és szolgálunk olyan lelkülettel Neki, mint az a szolga, akinek szájából elhangzott a fenti Ige. 

Isten tehát beteljesítette ígéretét minden szolgájának, aki félelemmel, tisztelettel, elismeréssel, hódolattal áll meg vagy borul le előtte és ez még inkább kell, hogy minket ösztönözzön az imádatra, hódolatra, megalázkodásra az Ő lábai előtt, hiszen olyant kaptunk Tőle, amit soha, de soha nem tudtunk volna kiérdemelni.

„Mert Istennek valamennyi ígérete ő benne lett igenné 

és ő benne lett Ámenné az Isten dicsőségére mi általunk.” 

2Kor. 1; 20

Isten szabadítása!

"Vezesd ki lelkemet a börtönből, hogy magasztaljam nevedet! 
Az igazak vegyenek engem körül, mikor jól teszel majd velem." 
                                                                                   Zsoltár 142; 8

Az emberi lélek börtönbe zárása és börtönben tartása a célja a gonosznak ezen a földön. És ezt sikeresen műveli, hiszen különbnél-különb bűnökkel, függőségekkel, megkötözöttségekkel, gondolatokkal, kívánságokkal tartja fogva a világi csillogás által az emberek lelkét. Az emberi lélek nem szabad, nem tud szabaddá válni ettől a világtól, ennek a világnak a kívánságától. Nem tud szabad lenni környezetétől, a körülményektől,  a félelmektől. Az emberi lélek vágyik mindig valami után és ezt az ördög kihasználva szemeink elé tár csábítóbbnál csábítóbb ajánlatokat, vagy gonoszabbnál gonoszabb félelmeket. És azokkal fogva tart.

Egy kiút mégis van. Isten Fia. Isten Őt azért adta, hogy utat nyisson a szabadságra. Hogy utat nyisson a börtönből az emberi lélek számára. Jézus Krisztus az a személy, aki képes kivezetni az ember lelkét a börtönből, amelyben a bűn, a gonosz, a halál, a halálfélelem tartja fogva. Ezért jött Ő, akit nem tudott bezárni a sötétség fejedelme, mert a világosság nagyobb volt, mint a sötétség. Legyőzte a gonoszt, a halált, a bűnt, azért, hogy az emberi lélek megszabaduljon. 

Ma sokan mondják, hogy hisznek Istenben, Jézusban. De ez az igevers azt mondja, hogy csak az tudja igazán magasztalni Istent és Jézus nevét, akit Ő kivezetett a börtönéből. Tudjuk az Újszövetség szerint, hogy Isten Jézust felmagasztalta és olyan nevet adott neki, amely minden név fölött való. És erre a névre, Jézus nevére, hajol meg minden térd mennyen is és földön is és föld alatt is. Tehát ha engem Jézus kivezetett a börtönből, akkor ezt a nevet magasztalom, mert e név által lettem szabaddá. És aki hisz ebben a névben és megszabadult, annak az életén meglátszik Jézus nevének felmagasztalása, mert ez életének célja és értelme.

A másik érdekes dolog, hogy amikor Isten végzi a szabadítást egy ember életében, akkor az ige szerint igazak kell körül vegyék. És itt a gyülekezetre értem. Igen, Isten az Ő Fia által az igazak körében akar megszabadítani, hogy az újonnan megszabadult lélek megtanulja felmagasztalni Őt. Aki hitre jut, az megszabadul, Isten megszabadítja, de Isten akarata az, hogy igazak vegyék körül a frissen megszabadultat, hogy jó úton induljon, vagy induljon el újra.

Fontos gondolatok ezek szerintem, hiszen azt látjuk egy baba megszületésénél is, hogy amikor "megszabadul" anyja méhéből, akkor szerető családja veszi körül, hogy táplálja, szeresse, átölelje és az élet útján támogassa, vezesse. És mindaddig, amíg érett korra jut, mellette van a családja, és legfőbb lelki támasza, vezetője, segítsége az apja. Ezért szükség az igazak társasága, a gyülekezet. Hogy ha az ember börtönbe kerül újból, akkor legyenek olyan emberek, akik vezetik őt, támogatják őt a szabadító fele, aki ki tudja vezetni a lelkét a börtönből. Fontos megérteni, hogy a szabadító Jézus és csakis egyedül Ő, és ha ezt megértettük, akkor nem gond odamenni Hozzá és kérni Őt, hogy vezessen ki a fogságból. De akkor az sem gond, hogy amikor az Úr jót tesz az emberrel, legyen körülvéve igazakkal, legyen körülvéve azokkal, akik már megszabadultak, akik már tudják mit jelent magasztalni az Ő nevét.

Legyen e pár gondolat áldás minden gyülekezetnek, minden olvasónak, aki Jézus nevét magasztalja az Ő szabadításáért. Mert az Ő munkája a szabadítás, az emberi lélek megszabadítása, felszabadítása a bűn alól, a félelmek alól, e gonosz világ bűbájos varázslata alól.

Most tedd fel a kérdést magadnak: az én lelkem szabad, vagy börtönben van? Fogva tart engem valami? Eltávolít valami Istentől? Tudom Őt magasztalni teljes szívemből?

Mindenki meg tudja mérni magát Isten igéjének fényében. Egy dolog biztos: ha ráébredünk, hogy szabadításra van szükségünk és kérjük Istentől, Ő Jézus által ezt meg fogja tenni. És vágyunk felébred a magasztalásra, amely az Ő neve felé fog irányulni, és mindez az igazak társaságában válik teljessé.

"Azért ha a Fiú megszabadít titeket, valósággal szabadok lesztek." János 8; 36 

119. Zsoltár 37

„Fordítsd el az én szemeimet, hogy ne lássanak hiábavalóságot; a te utadon éltess engemet.” Zsoltár 119; 37

Általában úgy értelmezzük, vagy értelmezik ezt az igeverset, hogy segítséget kér az ember Istentől, hogy ne nézzen olyan dolgokra, amik bűnbe vihetik. Tudjuk azt, hogy nagy a kísértés a világban és a legtöbb információ a szemeinken keresztül ér bennünket. Az ördög a szemek kívánságán keresztül csapdába ejthet és bűnbe eshetünk. A hiábavalóság alatt érthetünk bálványokat, szép nőket, meg még akármit, ami által bűnbe eshet az ember.

De ahogyan elmélkedtem ezen az igeversen Isten rámutatott arra, hogy ez a vers sokkal mélyebb mondanivalót takar. Nemcsak mindennapjaink harcairól van szó ebben a versben. Itt élet és halál problémája áll fenn az ember életében. Figyelmem a hiábavalóság szóra terelődött, és ahogyan ezen gondolkoztam, eszembe jutott a Prédikátor könyve. Salamon beszél nekünk a Szent Szellem által arról, hogy mi is a hiábavalóság:

„Felette nagy hiábavalóság, azt mondja a prédikátor; felette nagy hiábavalóság! Minden hiábavalóság!” Prédikátor 1; 2

A folytatásban kifejti, hogy ez a „minden”, amit ő hiábavalóságnak nevez, a „nap alatt” történő dolgok, amelyek nap, mint nap megtörténnek: az ember napi munkája, az emberek generációinak egymást váltása, az elmúlás, a nap felkelése, lenyugvása és ennek folyamatos ismétlődése, a tengerek, vizek, folyók végtelennek tűnő mozgása, stb. És ahogy ezen végigmegy, ilyen következtetésre jut: „láttam minden dolgokat, melyek lesznek a nap alatt, és íme, minden csak hiábavalóság…” Prédikátor 1; 14

Ha most ennek fényében nézzük meg a fent elemzett igeverset, akkor azt kell, hogy mondjuk, hogy nincs olyan dolog itt a földön, vagy ebben a földi életben, amire nézhetnénk, mert minden hiábavaló. Nincs, amibe belekapaszkodni, ami tartós lenne az életünkben, hiszen körkörösen mozog minden. Minden egyszer megszűnik, majd új lép a helyébe, de az mégsem új, mert régen már volt és lehetne folytatni. Akkor mi a kulcs most számunkra? Mire kell nekünk néznünk, ami nem hiábavaló, ami nem múlandó, ami megéri szemeink figyelmét? Azt mondja a zsoltáros: „a te utadon éltess engemet.”

Az igazi élet számunkra nem a puszta földi lét. Az igazi élet számunkra akkor kezdődik, amikor Isten a mi figyelmünket elfordítja erről a világról, amikor szemeinket elfordítja erről a puszta földi létről és az Ő útjára tereli. Az igazi életünk ott kezdődik, amikor meglátjuk Isten Fiát belépni az örökkévalóból a múlandóba, majd meglátjuk győzelmét a múlandó fölött a feltámadásban és mindebben a csodálatos műben megláthatjuk az Ő szeretetét irántunk. Amikor mindezt meglátjuk, akkor tudjuk, hogy ez nem hiábavalóság, ez nem múlandó, ez nem ismétlődő, hanem ez egy öröktől fogva létező és örökkön örökké megmaradó látvány, kép, út, amelyre igenis akarunk nézni és amit akarunk követni.

Isten be akar avatkozni minden ember életébe, hogy meglássák az emberek a sok hiábavalóságon túl azt az örökkévaló igazságot, amelyet Ő elküldött az Ő Fiában, hogy testté legyen, amely megjelent az embereknek, amelyben van az élet világossága, amely kiemeli az embert a múlandóból és átviszi az örökkévalóságba. Ez Isten útja, Isten Igéje, ez Isten beszéde, ez Jézus Krisztus, aki kezdetben volt, aki kezdet és vég, aki első és utolsó, aki meghalt, de örökkön örökké él.

Nekünk nem a mindennapi múlandó, hiábavaló dolgokhoz kell, hogy igazítsuk az életünket, hanem magasabbra kell látnunk, meg kell, hogy lássuk Isten Fiának útját, ahogyan bejött értünk ebbe a múlandóba és győzelmet aratott a halál, elmúlás fölött, azért, hogy egy csodálatos, örök életbe vihessen át bennünket, ahol élhetünk örökké boldogságban, békességben, egészségben, jólétben. Fohászunk mindennap az legyen, hogy a halál uralta földi életről és annak minden nyomorúságáról Isten fordítsa el a mi szemünket, hogy élhessünk Isten Fiának útját járva, amely az örök életre vezet.

"Tudom, hogy te mindent megtehetsz..."

Egy olyan világban élünk napjainkban, ahol a rohanás, a pörgés, a fokozott tempó elszédíti az embert nap, mint nap. Annyira lefoglalja az embert a bajaival, dolgaival, teendőivel való foglalkozás, hogy keresztényként is nehezére esik sokszor megállni, lelassulni, elcsendesedni, lenyugodni. Hát még a világban élő ember, aki nem ismeri Istent. Azt látom, hogy az ördög szó szerint a vesztükbe kergeti az embereket. Menj dolgozz, keress pénzt, majd költsd el, vásárolj, fogyassz, majd kezdjed elölről, majd aggódjál a holnapért, majd a holnaputánért és így tovább. 

A 36. Zsoltár napjaink apropóján

Olyan csodálatos dolgokat mondott nekem ma Isten ezeken a verseken keresztül! A gonoszok gonoszsága ellenére, akik csak gonoszt gondolnak és nincs istenfélelem bennük, Isten a kegyelméből megtartja őket is, Isten kegyelmességében élnek, mert Isten kegyelme az égig ér. Olyan nagy Isten kegyelmessége, olyan nagy az Ő hűsége! És ez ma annyira aktuális, ahogyan a világban a gonoszság egyre inkább dúl. Isten mégis tűr és kegyelmes. Ha valaki megkérdezné, hogy miért engedi meg ezt Isten, hogy ennyi szenvedés és gonoszság történik napjainkban, az tudja meg, hogy Isten Jó a gonoszokkal szemben is, és azt akarja, hogy megváltozzanak. Az Ő kegyelmének nagyságát nem tudjuk felfogni, ezért elképesztő számomra és csodálatos és rácsodálkozom, ahogyan a zsoltárban Dávid is. És a Szent Szellem ihlette gondolatok ebben a zsoltárban mintha az én gondolataim lennének.

"A gonosznak hamissága felől így gondolkozom szívemben: nincs ő előtte isten-félelem; Mert hízeleg néki önmagának, ha bűnét elkövetheti, ha gyűlölködhetik. Szájának beszéde hiábavalóság és hamisság; megszűnt bölcs lenni és jót cselekedni. Hiábavalóságot gondol ágyában; nem a jó útra áll, és nem veti meg a rosszat. Uram, az égig ér a te kegyelmességed; a te hűséged a felhőkig! Igazságod, mint Isten hegyei; ítéleteid, mint a nagy mélységek; az embert és barmot te tartod meg, Uram!" 

Ő tart meg minden embert, jókat is és gonoszokat is, mindent Ő tart meg. És aki ismeri, vagy megismerte Isten kegyelmességét, annak olyan sokatmondóak a 8-11. versek!

"Oh Isten, milyen drága a te kegyelmességed; az embernek fiai a te szárnyaidnak árnyékába menekülnek. Dúslakodnak házadnak bőséges javaiban; megitatod őket gyönyörűségeid folyóvizéből. Mert nálad van az életnek forrása; a te világosságod által látunk világosságot."  

- Isten kegyelmessége számomra értékes, drága, felbecsülhetetlen
- Az Ő szárnyainak árnyékába menekülök, és menekülhet mindenki, akit a gonosz üldöz
- Dúslakodom házának javaiban, mert befogadott és fiává tett
- Gyönyörűségeinek folyóvizéből itat meg engem - ez annyira tetszik nekem, eszembe juttat egy másik imádságot: "a te jobbodon gyönyörűségek vannak örökké" (16. Zsoltár 11) Istennél nem szűnnek meg a gyönyörűségek
- Nála van az életnek forrása, ez a világ csak a halált tudja kínálni, de Isten életet ad
- Az Ő világossága (igéje) által látok világosságot, beszéde számomra útmutató

És végül egy kérés, óhaj, kívánság, vágy:

"Terjeszd ki kegyelmességedet a te ismerőidre, és igazságodat az igaz szívűekre!"

Szívem imádsága, hogy ezt a drága kegyelmességet terjessze ki Isten mindazokra, akik ismerik Jézus nevét és segítségül hívják Őt, akik megigazultak hit által és igaz szívet nyertek Istentől!!! Ámen!

119. Zsoltár 36

„Hajtsd szívemet a te bizonyságaidhoz, és ne a telhetetlenségre.” 

Zsoltár 119; 36

A telhetetlenség bűn. Jogtalanul szerzett vagyont, hasznot takar ebben az esetben a héber kifejezés. Olyan javak megszerzéséről beszél nekünk az Ige, amihez nem lenne jogunk. Mégis vágyunk rá és ahhoz, hogy elérjük, megszerezzük, mindenféle tisztességtelen módszerhez folyamodunk.

De nemcsak javakról, hanem nyereségről is beszél nekünk az Ige. Pénzbeli nyereségről, amihez szintén nem lenne jogunk, mégis megszerezzük, mert egy valami hajt erre. Istentől elfordult szívünk. Mert vagy Istené a szívünk, vagy a pénz és vagyon után sóvárog telhetetlenül. Mert a gonosszá lett szívet nem lehet megelégíteni. A gonosszá lett szív még több gonoszságot szül, és nem elégedik meg soha.

A gonosz szív olyan dolgokat rejt magában, amit az ember nem is tud, nem is fedezett fel. Egyedül a Teremtő Isten az, aki ismeri az emberi szívet, ezt többször megismétli beszédében. Ha valaki látta a gonosz szív elvetemültségének cselekményekben kibontakozó gonoszságát, az Isten az, aki a világtörténelmet végigkísérte annak küszöbén, felajánlva mindig, minden helyzetben annak, vagyis a szívnek, megjavítását. De a gonosz szív elhajlott Istentől.

Érdekes, hogy Isten mégsem hajlott el a gonosz szívtől. Habár elrejtette magát ideiglenesen az emberi szív gonoszságának láttán, mégis újból és újból reménykedve tekintett le piciny teremtményeire szeretettel, mígnem a saját szívét adta cserébe, hogy a gonosz szív megsemmisüljön és egy új, tiszta, az Ő gondolataival teljes szív szülessen az emberben, amelyből az Ő bizonyságai áradjanak a világra, hogy végül minden szív hozzá hajoljon és ne a gonoszságra.

Az emberi szívet Isten a bizonyságaival győzte meg. Ő tanúbizonyságot tett az Ő Fiáról, Jézus Krisztusról, akit ideadott a világért, mert szerette ezt a világot és most is szereti. És most is bizonyságot tesz Isten a világ előtt azoknak tiszta szíve által, akik elfordultak e világ kínálta pillanatnyi örömöktől, akik feladták törekvéseiket gonoszsággal szerezhető nyereségek megszerzésére.

A kísértés nem múlt el. A gazdagság, nyereség megszerzése, a pénz mindent felkínáló hatalma ma is szemeink előtt csillog. Minden ember tudja, hogy becsületes, tisztességes módon nem lehet szert tenni nagy vagyonra, nagy gazdagságra. Csalni kell, hazudni kell, másokat át kell verni, át kell játszani dolgokat ahhoz, hogy nagy nyereségre, vagyonra tegyünk szert. És ez kísértésként minden ember előtt ott lebeg. A kérdés, hogy mi mit teszünk.

Másik oldalon ott áll Isten az Ő bizonyságaival, az Ő örökkévaló beszédével, az Ő ígéreteivel. Ezek az ígéretek egy távoli örök életre vonatkoznak és olyan gazdagságra, amely felülmúl minden földi elképzelhető jót, csillogást, ragyogást, pompát, hatalmat. A Biblia ilyen ígéretek tárháza. Krisztus pedig a beteljesítője ezeknek az ígéreteknek. Ő benne lett minden igazsággá, valósággá, és Ő benne fog láthatóvá válni mindez azok számára, akik ezt választják.

Isten megpecsételte szándékát az Ő Fia halálával, feltámasztotta a halálból, hogy reménységet adjon és elküldte az Ő Szellemét, hogy biztosítson arról minden embert, aki hisz Jézusban, hogy ezek a dolgok valóságosak, igazak, jók, örvendetesek. Kezünkben van a Biblia, Isten írott Igéje, kimondott beszédei segítségül a Mindenható Istentől, hogy elkezdjünk bízni Benne, hinni Benne, reménykedni Benne, hogy a szívünk ne a világ kincsei felé hajoljon, ne a világ kínálta gazdagság után sóvárogjon, hanem Krisztus megismerésének minden ismeretet meghaladó gazdagsága után vágyódjon, kívánkozzon.

Szívünk telhetetlenségét ez tudja megelégíteni. Krisztus megismerésének valósága tudja úgy betölteni a szívünk minden bugyrát, hogy vágyaink, álmaink, céljaink Ő benne nyerjenek beteljesülést. 

„Gyönyörködöm a te beszédedben, mint aki nagy nyereséget talált.” 

Zsoltár 119; 162

119. Zsoltár 35

„Vezérelj a te parancsolataidnak útján, mert gyönyörködöm abban.” 

Zsoltár 119; 35

Egy dolgot leszögez itt Isten Igéje: az Ő parancsolatainak útján járni nem lehet vezetés nélkül. Ha valaki ezt teszi azért, mert nem szereti, ha vezetik, el fog tévelyedni és célt fog téveszteni. A zsoltáros nagyon jól megfogalmazza, hogy szüksége van vezetésre azon az úton, amelyet Isten készített az ő számára, hiszen ez nem emberi dolog, ez nem olyan, amit ember magának barkácsolt össze, hanem ezt Isten készítette. Ez az ember számára jó, kitaposott, előkészített út, amelyben neki csak követnie kell Isten vezetését. Sajnos sokan elmennek ennek megértése mellett és nem akarják, hogy Isten vagy bárki, aki Istentől rendeltetett, vezesse őket. Pedig alátámasztja a Biblia ezt a tényt, hogy egyedül Isten vezetésével érhetünk célba.

Szeretnék idézni igéket a Nehémiás könyvéből ennek alátámasztására, amikor is ezt a tényt felismerték azok az emberek, akiket Isten kegyelme hazahozott fogságukból. Gyönyörű imát mondanak el a nép előtt ezek a szolgálók, amelyet ma is sok vezető, szolgáló átvehetne, megérthetne a néppel együtt.

„Te vagy egyedül az Úr!” Nehémiás 9; 6

Így szól az első kijelentés. És ezt nagyon fontos felismernie és elismernie minden hívő embernek, mert ha nem így hiszi, tudja, gondolja, akkor nem is fog az Ő vezetésére hagyatkozni. Sokan ugyanakkor mondják és kérik Isten vezetését, de amikor Isten rendel valakit vezetőnek, hogy igazgassa őket, akkor nem fogadják el, mondván, hogy őket Isten vezeti. De itt is láthatjuk, hogy Isten rendelte a lévitákat, Ezsdrást, a papokat, hogy járjanak a nép előtt.

De nézzük, hogyan vezette Isten az Ő népét, Izraelt a pusztában, és megláthatjuk, hogy csak az Ő vezetésével tudtak bemenni a megígért földre, és ez ma sincs másképpen.

„És felhőnek oszlopában vezetted őket nappal s tűznek oszlopában éjjel, hogy megvilágosítsd nékik az utat, melyen menjenek. És a Sinai hegyre leszálltál, s szóltál velük az égből, s adtál nékik helyes végzéseket, igaz törvényeket, jó rendeléseket és parancsolatokat.” Nehémiás 9; 12-13

„És te nagy irgalmasságodban nem hagytad el őket a pusztában; a felhőnek oszlopa nem távozott el felőlök nappal, hogy vezérlené őket az úton, és a tűznek oszlopa éjjel, hogy világítana nékik az úton, melyen menének. És a te jó lelkedet adtad nékik, hogy őket oktatná; és mannádat nem vontad meg szájuktól, s vizet adtál nékik szomjúságokban. És negyven esztendeig tápláltad őket a pusztában, fogyatkozásuk nem vala, ruháik el nem nyűttenek és lábaik meg nem dagadának. Adtál annakfelette nékik országokat és népeket, és elosztád ezeket határok szerint és ők elfoglalták Sihón földét, és Hesbon királyának földét, és Ógnak, Básán királyának földét.” Nehémiás 9; 19-22

Isten közvetlen módon vezette Izraelt a pusztában negyven éven át. Természetesen akkor is rendelt vezetőket a nép fölé. Ebből azt láthatjuk, hogy ma is vezethet Isten közvetlen módon embereket az Ő Igéje, beszéde, Szelleme által és ma is vannak vezetők, akiket Isten rendel az Ő népe vezetésére. Ma sokan hivatkoznak a Szellem vezetésére, csak elválasztják Őt az Igétől, márpedig Isten soha nem választja el. Amikor Isten közvetlenül vezet valakit, azt az Igén keresztül teszi a Szent Szellem által.

Néhány tanulságot levonva az Izrael népének életéből azt mondhatjuk, hogy: Isten vezetése nélkül nem mehetünk be Isten országába, mert egyedül Ő tudja az utat mutatni, és ezt az Ő Igéje által teszi. Másik dolog: aki nem szereti Isten parancsolatait, végzéseit, törvényeit, rendeléseit, az nem fogja szeretni Isten vezetését sem. 

Ahogy az Ige mondja a fent idézett részben, szükség nekünk felismernünk, hogy Isten csak jó és helyes utasításokat adott nekünk, mi vagyunk azok, akik sokszor okoskodunk, mellébeszélünk, félremagyarázunk, megmagyarázunk. Legyen Isten hozzánk irgalmas, ahogyan Izraelhez is az volt.

119. Zsoltár 34

„Oktass, hogy megőrizzem a te törvényedet, és megtartsam azt teljes szívemből.” Zsoltár 119; 34

Az előző igeversben azt olvastuk, hogy „taníts meg Uram!”. Most azt olvassuk, hogy „oktass”. A kettő nem ugyanazt jelenti. Az eredeti szöveg ugyanis eltér. Az „oktass” egészen mást takar. Az Aranyos Biblia fordítása adja vissza talán a legjobban. (Ez a fordítás Károli vizsolyi Bibliájától számított hatodik javított kiadás 1685-ből). „Adj énnékem oly értelmet, …”

Ki adhat észt, értelmet egy embernek, amellyel megértheti Isten Igéjét, törvényét, beszédét, parancsolatait, utasításait, ha nem maga Isten? Ki taníthatja meg az embernek érteni az Isten beszédét, ha nem maga Isten? Ki magyarázhatja meg egy könyv értelmét egy embernek, ha nem a szerzője?

Világi életemben sokszor volt vágy a szívemben olvasni a Bibliát. Kezembe is vettem nem egyszer. Nekifutottam sokszor. Próbálkoztam. De minden hiába volt. Nem értettem. A szavak idegenek voltak, nem szóltak hozzám, nem mondtak semmit.

De hogyan jut el egy ember oda, hogy érthesse Isten parancsait, törvényeit, beszédét? Én hogyan jutottam el oda? Úgy, hogy olyan emberek, akik már ott voltak, azok elmondták, hogy miként lehetséges. Én is most ezt teszem. Istentől értelmet kaptam, hogy értsem Istennek beszédét, kapcsolatba kerültem a szerzővel, akiről nagyon sokat megtudtam az Ő könyvéből. 

Ő először elküldte az Ő Fiát, aki megnyitotta a tanítványok értelmét, hogy értsék az írásokat, amelyek Ő róla szóltak. (Lukács 24; 45) Majd parancsot adott nekik, hogy menjenek el és tegyenek tanítványokká minden népeket, tanítván őket, hogy megtartsák mindazt, amit Ő parancsolt nekik.(Máté 28; 19-20) Ehhez az Ő jelenlétét ígérte, amit pünkösdkor meg is adott nekik az Ő Szent Szellemében. És így indult az egész.

Amit több ezer évvel ezelőtt csak az izraeli zsoltáros mondhatott el, mert csak Ő ismerte az Örökkévalót, éspedig a fenti igét: „oktass, hogy megőrizzem a te törvényedet, és megtartsam azt teljes szívemből”, azt ma sok más ember is elmondhatja, mert Jézus Krisztus eljövetelével kijelentetett az Örökkévaló minden népnek Őbenne, és sokan megismerhették az Ő kegyelmét, hiszen a tanítványok is engedelmesen eleget tettek az Úr parancsának, és még sokan mások is.

Igen, lehetséges az, hogy Isten értelmet adjon arra, hogy megértsük az Ő beszédét, igen, lehetséges az, hogy Isten erőt adjon arra, hogy meg is tudjuk tartani, azaz engedelmeskedni tudjunk Neki, és igen, lehetséges az, hogy Isten birtokolja a mi teljes szívünket, ha mi készek vagyunk odaadni azt neki.

Azért írom most ezt a cikket, hogy tudja meg minden ember, hogy Isten él, és hogy Ő igen tud adni nekünk, embereknek jó dolgokat, ha mi készek vagyunk azokat elfogadni. Egy ilyen jó dolog az Ő Igéje, beszéde, útmutatása az élethez. És ha Istenhez fordul valaki Jézus Krisztus nevében, akkor Istennek van hatalma ma is megnyitni az értelmét, hogy értse a Bibliát. Márpedig a legnagyobb szüksége az embernek ma Isten beszédére van. Ezt sokan nem így hiszik ma és nem így gondolják, de ez nem változtat a helyzeten.

A gonosz uralja világunkat napjainkban, a gonosz uralja az emberek szívét. Szükség van a jóra jobban, mint valaha. És egyedül Isten tud jót adni, mert az ember romlott a földdel együtt, amin él. Aki tehát vágyik a jóra, annak van egy jó hírem: Isten jó. Tőle csak jó származik. Tőle kell kérni, Jézus Krisztus nevében. Ő senkit nem utasít vissza, aki hozzá megy.

„Valakik pedig befogadták őt,…” János 1; 12

Isten jósága része akar lenni minden ember életének. Isten szól ma is és kéri a befogadását, akár kétezer évvel ezelőtt.  Isten szeretné, hogy a világ befogadja Őt, de egyre inkább elutasításban van része. Mégis az egyén szívét megszólítja az Ő beszéde által azokon keresztül, akik befogadták Őt, akik megértették Őt, akik őrzik Őt, és akiknek szíve teljesen az Övé.

119. Zsoltár 33

„Taníts meg Uram a te rendeléseidnek útjára, hogy megőrizzem azt mindvégig.” Zsoltár 119; 33

Aki szereti Istent és megismerte Jézus Krisztust, annak szíve vágya tanulni Tőle. Mit tanulni? Új életformát, új erkölcsöt, új értékrendet. Ezt adja nekünk Isten a Biblián keresztül. A Biblia nem más, mint egy új világ értékrendjének összeállítása. Ebbe az új világba újjászületés által léptünk be, amikor hinni kezdtünk a názáreti Jézus Krisztusba. Ő új életet adott, új világba vezetett be és ennek a világnak új értékrendje van. Aki pedig hinni kezd és olvasni kezdi a Bibliát, annak az élete átformálódik, megváltozik és Jézus Krisztus természetét kezdi felvenni.

Ezeken a megtapasztalásokon átmenve az ember azt látja, hogy mindenképpen az a jobb, amit Isten tár elénk. Azt látja, hogy Isten szerető Isten, és jót akar az embernek. Egy jó életet, nyugodt lelkiismeretet, békés környezetet és közösséget. Az ember rájön, hogy ez az út az igazi, a helyes és ezen akar járni. És ez jó. És ezzel mindenki így van, aki kereszténnyé lesz. Az igazi kihívás az igevers második részében van: „… hogy megőrizzem azt mindvégig.” A kulcsszó a mindvégig.

A kérés az Úr fele nagyszerű, helyes és csodálatos, ami a tanulást illeti. Viszont az igazi kiáltás, kérés abban rejlik, hogy képesekké tegyen minket az Úr mindvégig kitartani és megmaradni az Ő igéje, rendelései, parancsolatai mellett.

Egy nagyon fontos dolog ez, hiszen minden ezen múlik. Nem elég nekünk tanulnunk az Úrtól, meg is kell, hogy őrizzük mindazt, amit tanultunk éspedig mindvégig. Miért mindvégig? Hadd válaszoljon maga az Úr: „De aki mindvégig állhatatos marad, az üdvözül.” Máté 24; 13

Az üdvösség, az ország, a királyság birtokba vétele, az örökséghez jutás a tét. És ez minden egy keresztény számára. Ott lenni a Királlyal az Ő királyságában és örvendezni az örökségnek, áldásnak, amit nekünk készített és ebben örökké élni, ez a célunk, életünk értelme. Ehhez az út az Ő rendeléseinek megtanulása és azoknak megőrzése, megtartása mindvégig. Sokan elindulnak ezen az úton, és jól indulnak, de útközben eltévednek, letérnek a helyes útról és végül nem oda érkeznek meg, ahová a kezdetben gondolták vagy hitték. És ez súlyos dolog. Szellemben indulni és testben végezni sokkal rosszabb, mint testinek maradni mindvégig. Megismerni az igazságot és megszabadulni, majd eltérni attól és újra börtönbe kerülni, ez a rosszabbik verzió.

Amíg az ember a bűn rabszolgája és nem ismeri a szabadulás útját, addig nem is tudja, hogy börtönben van. A bűn börtönében. De, amikor valaki hallja azt, hogy van szabadulási lehetőség, ráeszmél a rácsokra, a bilincsekre, és szabadulni akar, akkor jön a szabadító és megszabadítja. Ebben a szabadságban az ember ezerrel halad az új úton, amit Istentől kap. Ezek után viszont eltérni és visszamenni a börtönbe, bárhogy is nézzük butaság. Mégis sokan eltérnek, eltévelyednek vagy elvesznek. Sajnos.

Ezért fontos nekünk megértenünk, hogy mindvégig szól utunk, amire Isten elhívott. Nem egy napra, nem egy évre, nem tíz évre. Örökre. Akár a házasság. Örökre szóló szövetség. Ahogyan a házasság intézményének, kapcsolatának a lejáratási kampánya folyik napjainkban, ebben a szörnyen elfajzott, bűnös világban, ugyanúgy a gonosz azt sem nézi jó szemmel, ha valaki az Istennel, Jézus Krisztussal kötött szövetségéhez mindvégig hűséges szeretne lenni.

Ahogyan a világ azon dolgozik, hogy a házastársakat eltávolítsa egymástól, a gonosz azon dolgozik, hogy a hívőket eltávolítsa Istentől és az Ő beszédétől. Miért? Mert a kommunikálás alapja a beszéd. Isten az Ő beszédén, rendelésein keresztül közli velünk a helyes irányt, hogy hazataláljunk oda, ahol Ő van. A sátán nem akarja ezt. Ezért megtesz mindent, hogy a világ szebben csillogjon, mint Isten királysága, megtesz mindent, hogy visszacsábítson. Ha meg nem megy csábítással, erőszakhoz folyamodik.

De nekünk tudnunk kell, hogy erős szövetségesünk van, aki erősebb nála. Ő hatalmas, hogy megtartson minket az üdvösségre. Nekünk hinnünk kell, kitartanunk kell az Ő beszéde mellett, az Ő elvei mellett MINDVÉGIG. Nincs más út. A végsőkig harcolnunk kell a bűn ellen, a gonosz ellen, az ő csábítása ellen. Harcolnunk kell a végsőkig, hogy győztesek lehessünk és elvehessük a jutalmunkat. Mert hát a győzteseknek jutalom jár. A győzteseknek hatalom jár. A győzteseknek dicsőség jár.

„Aki győz, megadom annak, hogy az én királyiszékembe üljön velem, amint én is győztem és ültem az én Atyámmal az ő királyiszékében.” Jézus Krisztus. Jelenések 3; 21

119. Zsoltár 32

„A te parancsolataid útján járok, ha megvigasztalod az én szívemet!” Zsoltár 119; 32

Többféle fordításban olvastam a fenti igeverset, hogy megértsem üzenetét. A „járok” szót szinte minden más fordítás „futok” – ként fordítja, mert hát ez az eredeti jelentése. Lehet, hogy valamikor a zsoltáros futott Isten parancsait megcselekedni, de mára ez már járássá lassult és ezt a tendenciát követi egyre inkább.

Isten kijelölt minden Benne hívő ember számára egy utat. Ezen az úton az Ő parancsai szerint kell járni. Az Ő parancsai benne vannak a Bibliában. A fenti ige szerint Ő teszi képessé a szívünket, ami a szellemi élet központját takarja, hogy akarjuk cselekedni az Ő parancsait. Ha Isten nem tenne képessé bennünket arra, hogy az Ő Igéje szerint éljünk, mi magunktól ezt nem tudnánk megtenni.

A „megvigasztalod” szó eredeti jelentése: „készségessé teszed”, vagy „kiszélesíted, kitágítod”, vagy „szabaddá teszed”. Tehát azt láthatjuk, hogy Isten mindenképpen munkát végez az emberi szívben, azaz az ember szellemi életének központi részében. Aki hinni kezd Istenben, annak a hitére válasz érkezik Istentől. Isten kijelenti az Ő Fiát, Jézust, az Ő Szelleme által és ilyen formán elkezdődik az élő hit munkálkodni az ember szívében.

Isten Igéjének élő, ható ereje van, ami át tudja formálni Isten Szelleme által egy ember életét, szívét. Készségessé teszi Isten az emberi szívet az Ő beszédének befogadására, kitágítja, kiszélesíti, hogy képes legyen az emberi szív, szellem befogadni Istent. Milyen csodálatos gondolat. Az Ige azt írja Istenről, hogy az egek egei nem tudják Őt befogadni. Hogy Ő nem lakik kézzel csinált templomokban. Isten olyan hatalmas. Mégis van egy hely, amit Ő maga választott, amely be tudja Őt fogadni és ahol Ő akar is lakozni. És ez az embernek, vagyis az Ő teremtményének, a szíve.

Ha Istent befogadta egy ember szíve, akkor az a szív kétségtelenül megváltozik. Isten nem jár el nyomtalanul sehol. Ahol ott jár, ott marad a kézlenyomata. A szív pedig nem átjáróként használ Isten számára, hanem állandó lakhelyként. És Ő átformálja és lakhatóvá teszi a szívet a maga számára. Ez az emberben csodálatot vált ki, bámulatot vált ki, mert látja saját életét, szívét átváltozni, átalakulni valami addig nem ismert jóvá, csodálatossá, széppé, szabaddá. És ettől az örömtől, ami az Istennel való találkozásból fakad, megfutamodik az ember. Elkezd futni egy olyan úton, amit addig nem ismert. Ez az út az Isten által kijelölt út, amelyen az Ő parancsolatai igazítanak el. És az új szív örömében boldogan fut az ember, hogy cselekedje Isten beszédét.

Akkor miért lesz idővel a futásból járás? Miért lankad meg az ember sokszor ezen az úton? Talán, mert elfelejti, hogy ki az, aki szívében lakozást vett? Elfelejti azt a találkozást, ami megváltoztatta az egész életét annak értelmével együtt?

Fontos megemlékeznünk Isten nagyságáról, az Ő cselekedeteiről az életünkben. Fontos Vele kapcsolatban lennünk, fontos figyelnünk az Ő beszédére, parancsolataira. Fontos ápolnunk a közösséget az Igével azért, hogy lankadó hitünk megerősödjön, megfáradt lelkünk felfrissüljön, hiszen Ő az, aki megelégítheti az emberi szív szomjúságát, az emberi lélek vágyódását. Az Istenbe vetett hitünk, bizalmunk által nyerhetjük vissza erőnket a futáshoz, ez a hit pedig hallásból származik, a hallás pedig a Krisztus beszéde által.

 Kicsoda hát az, aki lakozást vett a mi szívünkben? Kicsoda hát az, aki bennünk akar lakni és velünk akar lenni? Kicsoda hát az, aki soha nem fárad el bennünk való munkálkodásában, csakhogy kimenthessen ebből a világból, hogy végül szemtől-szembe megláthassuk Őt?

„Hát nem tudod-e és nem hallottad-e, hogy örökkévaló Isten az Úr, aki teremtette a föld határait? Nem fárad, és nem lankad el; végére mehetetlen bölcsessége! Erőt ad a megfáradtnak, és az erőtlen erejét megsokasítja. Elfáradnak az ifjak és meglankadnak, megtántorodnak a legkülönbek is; De akik az Úrban bíznak, erejük megújul, szárnyra kelnek, mint a saskeselyűk, futnak, és nem lankadnak meg, járnak, és nem fáradnak el!” Ézsaiás 40; 28-31

Nagypéntek este

Annak ellenére, hogy a húsvét egy keresztény ünnep, átitatja az egész világot az ünneplés hangulata: a média ünnepi műsort szór, az állam hivatalos ünnepnapot ad, a munkaadók szünetet tartanak, "keresztény" vagy nem "keresztény" együtt megünnepli ezt az ünnepet. Örül a világ, hogy ünnepelhet. Örül a munkás, hogy szabadnapot kap és hosszú hétvégés. Örül a gyerek, mert locsolni mehet. Örül az apuka, mert elkísérheti a gyereket és ürügye van, hogy lerészegedjen, meg más felesége után nézegethet. Örül az anyuka, mert ittas férfiak dicsérgetik testi idomait, amint őket kínálgatja erős pálinkával és sokat ígérő pillantásaival. Szóval örül mindenki, minden jó és zajlik az ünnep.

Csak egyvalaki szomorú.

"Szomorú az én lelkem mind halálig; ..." Márk 14;34

Szomorú, mert a nagy öröm illúziójában úszik sok ember az árral a vesztőhely fele. Szomorú, mert Ő tudja mit jelent a halál, mit jelent a büntetés, mit jelent az elveszettség, mit jelent a megszégyenítés, mit jelent a harag, ami lesújt fentről. Átment rajta. Átélte. Tudja milyen. És azért szomorú, mert habár Ő ezt minden ember helyett tette, az emberek mégis arra fele haladnak, hogy ugyanezt átéljék. Csak a nagy "öröme" a világnak eltakarja ezt a szemük elől. Ők örvendeznek, az Úr pedig szomorú. 

Mit hordoz számunkra a kereszt? Örömet? Vigasságot? Mulatozást? Jó érzéseket? Nem. Ezt a világ "biztosítja" számunkra. A kereszt fájdalmat, szomorúságot, büntetést, szégyent, szenvedést hordoz magában, és aki ezt az utat választja, az elszakad a világ örömétől, mulatozásától, vigadozásától. Ez a kereszt üzenete a "nagy világi ünnep" közepette. Nem az öröm, nem a mulatozás, nem a szórakozás. 

Ő szomorú. És aki az övé, az sem érez másképp.

"Ti is azért most ugyan szomorúságban vagytok,..." János 16; 22 a)

Az ünneplés kell, az örvendezés kell, a jókedv kell, a szórakozás kell, a kikapcsolódás kell, a bulis társaság kell. A kereszt nem. A halál nem. A büntetés nem. A szégyen nem. Ezt most felejtsük el, ezt mondja a világ. Csak a pillanatnak éljünk. Használjuk ki az életünket, hiszen egy van belőle. 

NEM. Azért van a MA, hogy felnézzünk a keresztre, ránézzünk ARRA, aki ott helyettünk szenvedett, AKI a mi bűneinkért lett odaszegezve, AKIT a világ feszített meg és ölt meg, az a világ, aki ma az örömöt kínálja azért, hogy ne vegyük észre, hogy minket is lassan meg akar ölni. DE, mi nem kell meghaljunk, ezt üzeni ma a KERESZT. Isten Fia már MEGHALT helyettünk, csak ma szomorodjon meg a szívünk és lássuk meg ŐT, aki ott függ értünk és miattunk és higgyünk neki: a szomorúság nem tart örökké. A kereszt jóllehet szomorúságot okoz nekünk és ráébreszt arra, hogy bűnösök vagyunk és szükségünk van RÁ, aki helyettünk szenvedett, de nem tart örökké a megszomorodás.

"Ideje van a sírásnak és ideje a nevetésnek; ..." Prédikátor 3; 4 a)

Az igazi ünneplést megelőzte a szomorúság. Ma is így van. Ma a sírásnak ideje van, holnap a csendnek és várakozásnak, holnapután pedig az örömnek. Az igazi örömnek és nevetésnek. A bűntől felszabadult szív örömének, a megnyugodott lélek örömének, a találkozás örömének, a feltámadás csodájának örömének. Ez az igazi öröm. Ez az igazi boldogság. Meglátni ŐT újra és találkozni VELE. Ez a mi örömünk, ez azoknak az öröme, akik ma szomorúak.

Mert jóllehet, hogy ma szomorúság tölti el a szívünket, mert a KERESZT rémítő látványa mered ránk, de a reménység lassan-lassan beburkolja a szomorúságot: este van, és a KERESZT már ÜRES. Elment a százados, aki meggyőződött, elment a tömeg, amely mellét verve megszomorodott, mindenki elment. ŐT is elvitték. De mi itt maradtunk és várunk. Várakozásunk közben pedig az Ő szavai táplálják reménységünket:

"... de ismét meglátlak majd titeket, 

és örülni fog a ti szívetek, és senki el nem

 veszi tőletek a ti örömeteket." 

János 16; 22 b)  

119. Zsoltár 31

„Ragaszkodom a te bizonyságaidhoz; 

Uram, ne hagyj megszégyenülni!” 

Zsoltár 119; 31

„Ragaszkodom bizonyítékaidhoz, Örökkévaló! Ne engedd, hogy megszégyenüljek!” – mondja az egyszerű fordítás. Mint jól felkészült védőügyvéd, akinek elegendő bizonyíték áll a rendelkezésére, amelyek számára igenis meggyőzőek, kiált fel a zsoltáros Isten védelme, képviselete mellett, kérve az Ő támogatását abban a perben, ami átíveli életét egy hitetlen, ellenálló, istentelen világgal szemben.

Tudjuk azt, hogy Isten létezését nem kell bizonygatni, hiszen a körülöttünk lévő világ és minden egyes teremtmény bizonyítja a Teremtő létezését. Mégis Isten kinyilatkoztatta magát az Ő beszédében, kinyilatkoztatta magát az Ő népének, először Izraelnek, aztán elküldte Fiát a világ megváltására, hogy minden néphez eljussanak az Ő bizonyságai, tanúságtételei, bizonyítékai.

Akik Isten Fiában hitre jutottak és belemélyedtek Isten beszédének tanulmányozásába, azokat Isten bizonyságai meggyőzték Isten létezéséről, szeretetéről, jóságáról, tervéről és ezt akarják ezek az emberek képviselni ezután a világban. A világban ugyanis sok ember nincs meggyőződve Isten létezéséről, nem hisznek benne. Akik meg hisznek, szószólókként lépnek fel, hogy bizonygassák Isten létezését, Isten szeretetét, Isten bizonyítékaival alátámasztva beszédüket, amelyek a Bibliában találhatók.

Mi is ilyen szószólók kell legyünk, akik megtapasztaltuk Isten valóságát Jézus Krisztusban, mi, akiknek az élete megváltozott Isten beavatkozásának köszönhetően, mi, akik megismertük az igazságot és megszabadultunk e világ förtelmeitől, ragaszkodnunk kell Isten írott beszédéhez és képviselnünk kell Őt ebben a perben, amely a világgal folyik.

Néha az ember elbizonytalanodik küldetését illetően, meginog bizodalma önmagában, félelem uralkodik el rajta látván maga körül az istentelenséget, növekvő erőszakot, erkölcsi romlást, de mindig bele kell kapaszkodnunk Isten beszédébe, amely élő Isten Szelleme által és elhat a szívünkig és lelkünket felbátorítja.

„Uram, ne hagyj megszégyenülni!” – hangzik el a kiáltás. Néha a félelem, a megszégyenüléstől való félelem úrrá lesz rajtunk, lelkünk elgyengül, a test erőtlensége erőt vesz rajtunk, de nem szabad elfelednünk Urunk bátorító szavait: „Ne félj, csak higgy!” A félelem mindig a hit ellensége. Aki fél az nem tud hinni, viszont aki hisz és hitében erős, az nem fél.

A kiáltás mindig segít, amikor a félelem, a szégyenérzet, a gyávaság, az erőtlenség megjelenik és ostromgépként támadja meg személyiségünket. A kiáltás segítségkérés, a kiáltás gyengeségünk beismerése és Annak elismerése, aki hatalmas arra, hogy segítsen. A kiáltás életmentő lehet, lélekmentő lehet, a kiáltás megmenekülést jelenthet minden nehéz helyzetben.

„Mikor kiáltottam, meghallgattál engem,

felbátorítottál engem, lelkemben erő támadt.”

Zsoltár 138; 3

Akkor hallgat meg Isten, amikor kiáltunk, akkor bátorít fel bennünket, amikor elismerjük előtte, hogy megijedtünk, kétségbeestünk, akkor támaszt erőt a lelkünkben, amikor elerőtlenedtünk és úgy érezzük, hogy semmire nem vagyunk képesek.

Ő viszont képes mindenre. Ő képes talpraesett, ügyes, derék szószólókat faragni minden olyan emberből, akit meggyőztek bizonyítékai, tanúságtételei, bizonyságai, hogy méltó képviseletben legyen része a hitetlen világgal szemben, hogy ebből a kozmikus perből, ami folyik a gonosz és a jó erői között, az Ő képviselői győztesen kerüljenek ki.

Az Ő győztes képviselőinek titka pedig benne van mostani igénkben: „ragaszkodom…”. Ragasszuk Hozzá magunkat Istenhez, az Ő bizonyságaihoz, beszédeihez, hogy a kételkedés, kicsinyhitűség, félelem hullámai ne tudjanak elsodorni a hittől, amely nékünk adatott.

„… és aki hisz benne, nem szégyenül meg.” Róma 9; 33

Jézus és az Atya egysége?!

Csodálatos kijelentésnek tartom Isten Igéjéből azt, amit ma megértettem az Úr Jézus Krisztusról. Azt tudom és hiszem, hogy a Biblia egészben Jézusról tesz bizonyságot, az Atya maga Jézusról tesz bizonyságot, a Szent Szellem Őt dicsőíti és Ő Róla tesz bizonyságot velünk együtt. De szeretnék egy rövid cikket írni most arról, hogy Jézus Krisztus a testben megjelent Isten volt itt a földön, emberré lett, teremtményei közé jött, lehajolt hozzánk, hogy higgyünk Benne és örök életünk legyen. Ezt sokan ma nem hiszik és nem is vallják azok közül sem, akik keresztényeknek mondják magukat. Egy kis morzsát szeretnék most olvasóim elé szórni abból a kenyérből, amelyből nap, mint nap táplálkozom.

"Amint pedig Jeruzsálemben vala húsvétkor az ünnepen, sokan hívének az ő nevében, látván az ő jeleit, amelyeket cselekszik vala. Maga azonban Jézus nem bízza vala magát reájuk, a miatt, hogy ő ismerte mindnyájukat, és mivelhogy nem szorult rá, hogy valaki bizonyságot tegyen az emberről; mert magától is tudta, mi volt az emberben." János 2; 23-25

Habár azt írja az ige, hogy az emberek hittek Jézus csodáit és jeleit látván, mégsem bízta rájuk magát az Úr. Miért? Mert ismerte őket. Mert tudta, hogy a csodákon és jeleken alapuló hit nem eredményezett bennük igazi hitet, megtérést. És ez tanulság kell legyen mindannyiunk számára. Nem alapozhatjuk hitünket jelekre, csodákra, mert azok nem hoznak megtérést az életünkben, nem hoznak igazi hitet Isten Fiában, nem hoznak igazi változást, nem adnak új életet. Erre csak Ő maga képes, Jézus Krisztus, az IGE és a Szellem.

Tehát Jézus nem bízta magát rájuk, mert ismerte mindnyájukat. Azt olvassuk, hogy senki nem kellett neki megmondja mi van az emberekben, mert MAGÁTÓL IS TUDTA, mi van az emberben. Mitől tudta? Honnan tudta? Honnan volt ilyen ismerete? Itt jön be a képbe az Ő Istensége, Isteni mivolta. Mert Ő mindent tudott és mindent tud, mert Ő ismerte és ismeri az Ő teremtményeit, hiszen jelen volt az alkotásnál, a teremtésnél és most is jelen van minden egyes élet kiformálódásánál. 

"Uram, megvizsgáltál engem, és ismersz.
Te ismered ülésemet és felkelésemet, messziről érted gondolatomat.
Járásomra és fekvésemre ügyelsz, minden utamat jól tudod.
Mikor még nyelvemen sincs a szó, immár egészen érted azt Uram!
Elől és hátul körülzártál engem, és fölöttem tartod kezedet.
Csodálatos előttem e tudás, magasságos, nem érthetem azt.

Bizony Te alkottad veséimet, te takargattál engem anyám méhében.
Magasztallak, hogy csodálatosan megkülönböztettél.
Csodálatosak a Te cselekedeteid és jól tudja ezt az én lelkem." Zsoltár 139; 1-6. 13-14

A 139. zsoltár az Úrról beszél, aki Jehovaként jelentette ki magát az Ószövetségben, aki Örökké létező Isten és Úr mindenek felett, aki alkotója a világmindenségnek és teremtője, aki az ember Atyja, Teremtője és ismerője, aki a felfoghatatlan, magasságos tudás, bölcsesség birtokosa, akinek gondolatai, sokasága és nagysága miatt, felfoghatatlanok, megszámlálhatatlanok az ember számára. Ez az Isten, aki mindent tud, mindenütt jelen van és uralkodása mindenre kihat. 

A 139. zsoltár az Atyáról, a Mindenható Istenről, Jehováról beszél, a János evangéliuma pedig Jézus Krisztusról, aki azért jött, hogy kijelentse Őt. És ez a kettő egy személyben ugyanaz.

Ez a tudás, ahogyan Dávid fogalmaz a Szent Szellem által: "magasságos, nem érthetjük azt." 139. Zsoltár 6 . Ezt a tudást csak egyféleképpen fogadhatjuk el: hit által. Aki pedig megkérdőjelezi Jézus Isteni mivoltát, az Atyával való egységét, testben megjelent Istenségét, az lealacsonyítja a maga szintjére Őt és ezzel káromolja azt a hatalmasságot, aki már a világ megalapítása előtt elszánta magát szeretetből az ember megmentésére.

"Én és az Atya egy vagyunk." János 10; 30

 

119. Zsoltár 30

„Az igazság útját választottam; a te ítéleteid forognak előttem.” 

Zsoltár 119; 30

Egy csodálatos dolgot fedezhetünk fel elsőre ebben az igeversben, éspedig azt, hogy az embernek megadatott a választás szabadsága. Kérdés az, hogy miben van szabadságunk választani?

Az életünk minden területén választanunk kell sokszor, mondhatnám minden nap. Többé-kevésbé szabadok vagyunk választani, ahogyan a körülmények vagy mások engedik nekünk.

De, ami az üdvösségünket illeti, senki nem korlátozhatja választási szabadságunkat. Ugyanis a választás szabadsága, amiről ebben a versben olvasunk, az üdvösségről szól. Isten hatalmunkba adta a választás lehetőségét, hogy függetlenül társadalmi, politikai, nemzetiségi, vallási státuszunktól szabadok legyünk döntést hozni az életünk vagy halálunk tekintetében. És itt örök életről vagy örök kárhozatról beszélek, nem földi életről vagy földi halálról.

Egy nagyon kedves történet jutott eszembe a választásról, ami megmagyarázza ezt a csodálatos igeverset. A Lukács evangéliuma 10; 38-42 részben olvasható Mária és Márta története és kettőjük közössége Jézussal. Látunk két asszonyt, akik Jézussal egy házban vannak, egyikük serénykedik, sürög-forog, el van foglalva saját dolgaival, a másik Jézus lábainál ül és hallgatja Isten beszédeit.

Mária választott. És ez a választás szabadságában állt. Ugyan akarta korlátozni ebben a döntésében őt Márta, a testvére, de nem sikerült neki befolyásolni, vagy megakadályozni őt. Jézus csodálatos kijelentést tesz:

„De egy a szükséges dolog: és Mária a jobb részt választotta, mely el nem vétetik ő tőle.”

Lukács 10; 42

Igazából az ember életében egy szükséges dolog van: hogy üdvösséget nyerjen Jézus Krisztus által. Ez egy döntésen, egy választás meghozatalán múlik. Ezt, ha eldöntöttük és hűségesek maradunk döntésünkhöz, senki nem veheti el tőlünk. Isten örök életet szánt nekünk az Ő országában. Az az ország sokkal jobb, mint amit ez a világ kínál. Ez az ország a jobb rész, Jézus szerint. Akkor következtethetünk, hogy ez a világ, amiben élünk, ez a földi élet, a testi élet az a rosszabbik rész. Nem kell, hogy ezen sokat töprengjünk, elég, ha szétnézünk a világban magunk körül: fájdalom, betegség, gyilkosságok, házasságtörések, lopások, hazugságok, erőszak, háborúk, stb.

De, Jézus szerint van egy jobb rész. És Ő ma is felkínálja a lehetőséget, hogy mindenki részese lehessen egy jobbnak, és mindenkinek részévé válhasson egy jobb. Ez az igazság útja, a hűség útja, Isten Fiának útja, amely Hozzá vezet, amely az életre vezet, amely a megmeneküléshez vezet. Egy jobb világba vezet.

Ez a választás, döntés meghatározta Mária életét, ahogyan ma is meghatározza mindazok életét, akik ezt az utat választják. Mária számára megszűnt létezni más dolog, más aggodalom, más törődés, csak Jézus maradt számára és az Ő beszédei. Hiába írja Mártáról az Ige, hogy befogadta Jézust a házába, a szívébe nem fogadta be. Sokan lehet, hogy befogadják Jézust a házukba, az életükbe, de ez igazán abból derül ki, amit a zsoltáros mond: „… a te ítéleteid forognak előttem.”

Máriáról elmondhatjuk, hogy Isten beszédei forogtak előtte, de Mártáról nem mondhatjuk el ugyanazt. Sőt, azt látjuk, hogy Mártát irritálta Mária tevékenysége, ami abból állt, hogy Jézus lábainál ült és az Ő jelenlétében hallgatta Isten beszédeit. Mi a következtetés? Hogy akik igazi választást tartottak az életükben, akik radikális döntést hoztak Jézus mellett, azok ragaszkodnak Isten beszédeihez, döntéseihez, ítéleteihez és ezzel irritálni fogják mindazokat, akik csak névlegesen fogadták be Jézust a házukba, de igazából a saját dolgaikkal vannak elfoglalva.

Mindenki lemérheti magát az Ige fényében. Választottam már? Mit választottam? Ha azt mondom, hogy Jézust választottam, akkor az Ő beszédei forognak előttem? Ez a fő dolog az életemben? Vagy rohangászok, „szorgalmaskodom”, „sokra igyekszem”, mint Márta?

Milyen jó Isten. Megengedi, hogy válasszunk, döntsünk. A választás csakis rajtunk áll. Persze, hogy az Úr nevét használva lesznek Márták, akik le próbálnak beszélni erről a radikális választásról. De ha az ember dönt, és azt mondja: „az igazság útját választottam…”, akkor tudnia kell egy nagyon fontos dolgot: Jézus úgy gondolja, hogy ez a jobb rész. Jézus azt mondja, hogy ezt a választást soha nem bánja meg senki, aki megteszi, mert minden, ami e világban van, egyszer odalesz. Mindenünk, amink van, egyszer elvétetik tőlünk. Nem hoztunk semmit magunkkal, nem is viszünk. De az üdvösségünket, Isten beszédét soha senki nem veheti el tőlünk.

Új blogom indult!

Kedves olvasóim!

Indítottam egy új blogot Szombat reggeli gondolkodó műhely címmel. Az élet nagy kérdéseiről szeretném, hogy olvasóimmal együtt gondolkodjunk, elmélkedjünk, beszélgessünk. Egy interaktív blogot szeretnék ezzel útjára indítani, ahol kapcsolatba léphetek olvasóimmal, ahol megoszthatjuk egymás véleményét, gondolatait, ahol megismerkedhetünk egymással az internet nyújtotta lehetőségen keresztül függetlenül felekezeti, nemzetiségi, társadalmi vagy egyéb hovatartozásunktól.

Miért szombat reggeli gondolkodó műhely? Mert ma Szombat van, és ma reggel kaptam ezt az ötletet, hozzá a lendületet és a gondolatokat. Ezután pedig Szombat reggelenként fogok újabb kérdéseket feltenni, amihez várom a hozzászólásokat, de ugyanakkor olvasóimtól is várok ötleteket kérdésekhez, amelyek az élet dolgairól szólnak és amelyről beszélni szeretnének. Legyen közös ez a munka, ezt szeretném és egyrészt ezért is neveztem el műhelynek.  

Műhely azért is, mert szeretném ha nem egyedül, egyoldalúan kellene ezt tovább vigyem, hanem remélem, hogy mindazok is bekapcsolódnak majd, akik eddig visszajelzés nélkül olvasták a blogomat és hívők, de szeretnék megszólítani nem hívő embereket is, és szeretném feltárni a világ előtt ezáltal azt a sokszínűséget, amelyet mi emberek szerte a világban képviselünk. Azt kívánom, hogy adjon nekem Isten erőt, hogy amit ezáltal eltervezett az életemben véghez tudjam vinni. És azt kívánom, hogy áldás legyen ez az új blog mindazok számára is, akik a gondolkodásban, elmélkedésben, beszélgetésben különleges emberi képességeket látnak és akik számára ezek fontos összetevői életünknek.

Mindenkit sok szeretettel várok itt továbbra is és az új blogon is.

119. Zsoltár 29

„A hamisságnak útját távoztasd el tőlem, 

és a te törvényeddel ajándékozz meg engem!”

Zsoltár 119; 29

Érdekes kérés hangzik el a zsoltáros részéről ebben az igeversben Isten fele. Tulajdonképpen cserét kér Istentől. Azt mondja: „Én hazug vagyok, csak rosszra vagyok képes, átverni, becsapni, félrevezetni tudok másokat. Jó cselekvésére képtelen vagyok. Nincs erre képességem. DE: cseréljünk Istenem. Vedd el tőlem ezt a képességemet és könyörülj rajtam, légy kegyelmes hozzám és taníts meg a te beszéded által, hogyan kell normális, igazságos, becsületes életet élni.”

Csodálatos dolgot fedezhetünk fel itt. Az ember ráébred, hogy Isten hatalmas, csodálatos, nagy, teremtő, alkotó Isten. Ráébred, hogy Istennel járva van lehetőség megszabadulni a gonosztól. Ráébred, hogy Isten beszéde az élet beszéde.

„Vajon ti is el akartok-e menni?” – hangzott el a kérdés az Úrtól. „Felelt neki Simon Péter: Uram, kihez mehetnénk? Örök életnek beszéde van te nálad.” János 6; 68

Micsoda felismerés! Az Úrnál örök élet beszéde van. Ő maga az örök élet! Ettől akarjunk-e elmenni? Vagy inkább a gonoszságtól akarunk elmenni?

„… és a te törvényeddel (tanításoddal, vezetéseddel) ajándékozz meg engem!” Felkiáltás! És Isten milyen jó! Ő megajándékozott minket az Ő drága Fiával, Jézussal. Megajándékozott az élettel, az igazsággal, a lehetőséggel, hogy gyermekeivé válhassunk. Örök életet ajándékozott hitvány, bűnös életünk helyett. A csere lehetősége fennáll minden ember számára ma is.

Ma egy picit másabb a helyzet, mint akkor, amikor elhangzott ez az ige. Ma már Isten ajándéka megadatott. Ő már a kegyelmet elküldte, az ajándékot ideadta, a Fiú eljött, életét adta a mi életünkért. A másik fele rajtunk áll. Mi akarjuk-e, hogy Isten elvegye tőlünk mindazt, ami rossz bennünk? Akarunk-e szabadulni gonosz múltunktól, megkötözöttségeinktől, szenvedélyeinktől, minden hamisságunktól, azoktól az utaktól, amiket Isten nélkül jártunk, járunk?

A választás ma is a mi kezünkben van. Mindig van, amitől megszabadulni. Mindig akad az ember életében olyan dolog, ami megakadályozza őt abban, hogy egyenes életet éljen. És Isten készen áll a cserére. Elveszi tőlünk azokat, ha kérjük. Mi meg átélhetjük az Úrral való közösséget újból és újból, hiszen Isten az Ő Fiában minden elképzelhető jót ideadott már nekünk.

„Aki az ő tulajdon Fiának nem kedvezett, hanem őt mindnyájunkért odaadta, mi módon ne ajándékozna vele együtt mindent minékünk?” Róma 8; 32

Az egész 119. zsoltár Isten Igéjének magasztalásáról szól. Tulajdonképpen Krisztus Jézus magasztaltatik fel az egész zsoltáron keresztül. Milyen csodálatos, ahogyan Isten az Ő Szelleme által bizonyságot tesz, a Fiúról, még mielőtt ideadja őt a világnak. Isten készítette a világot a bizonyságai által arra a nagy ajándékra, amit szándékozott ideadni nekünk. Milyen csodálatos Istenünk van.

Pál apostol a második korinthusi levelében két fejezetben beszél az adakozásról, adásról. (8-9. fejezet). Csodálatos dolgokat olvashatunk ebben a két fejezetben. Azt írja a macedónokról, hogy: „… önmagukat adták először az Úrnak, …” Aztán az Úr Jézusról szól kijelentésben, hogy habár gazdag volt, szegénnyé lett, hogy mi meggazdagodhassunk. Pál továbbá azt mondja, hogy: „Az Isten pedig hatalmas arra, hogy rátok árassza minden kegyelmét;” Csodálatos kijelentések ezek.

Isten azt szeretné, ha önmagunkat adnánk először neki, mielőtt még tovább mennénk. Adjuk oda magunkat, hogy ami rossz bennünk, azt elvehesse tőlünk, hogy megszabadíthasson. Isten gazdaggá akar tenni bennünket, de nem anyagi gazdagságról beszél, hanem olyan gazdagságról, ami sokkal több ennél: megnyerni Krisztust, megnyerni az életet, amely örökre szól Vele.

Ha megtapasztalod Isten kegyelmét, amint rád árasztja, akkor rájössz, hogy minden kár és szemét, aminek nincs köze Istenhez, Jézushoz. Rájössz, hogy a legnagyobb csoda, ami történhet az emberrel az, hogy Alkotója, Teremtője, szerető Atyja karjaiba találhatja magát. És rájössz, hogy mindez azért lehetséges, mert kimondhatatlanul nagy ajándékot kaptál Tőle. És hálás leszel, és hálával telik meg szíved, és köszönetedet fohászba foglalva mondod, akárcsak Pál:

„Az Istennek pedig legyen hála az ő kimondhatatlan ajándékáért.”

2Kor. 9; 15