119. Zsoltár 28

„Sír a lelkem a keserűség miatt; vigasztalj meg a te igéd szerint!” 

Zsoltár 119; 28

 Ahogy gondolkodtam ezen az igeversen eszembe jutottak Jézus szavai, amit tanítványaihoz intézett az utolsó velük töltött éjszakán. Ezek a szavak egy szomorú tényt tárnak elénk, ugyanakkor egy hatalmas bátorítást, biztatást és buzdítást is:

„E világon nyomorúságotok lesz; de bízzatok: én legyőztem a világot.” János 16; 33b

Mindaddig, amíg ezen a világon élünk fognak érni csapások, bántalmazások, igazságtalanságok, szomorúságok, keserűségek és ezek nem mondhatók örömteli állapotoknak. Inkább nyomorúságos állapotokként éljük meg. Mivel minden múlandó ebben a világban, ezért sokszor tehetetlen szemtanúkként állunk és nézzük, hogy miként változnak meg számunkra kedves dolgok, megszokott dolgok, és hogyan lesznek semmivé felépített álmok, tervek. Látjuk magunkon, környezetünkön, szeretteinken az elmúlást, látjuk a pusztulás megállíthatatlan folyamatát akár életről, kapcsolatokról, társadalmi helyzetekről, pozíciókról legyen szó. Ez fájdalmas. Az ember valami jobbra vágyik. Szeretne jobbat. Szeretné sokszor, hogy bizonyos dolgok örökké tartsanak. És a remény táplálja ezt az érzelmet. Ámde a szomorúság, a bánat, a depresszió mindig visszatérnek, valahányszor e romlandó világ múlása és vele együtt a mi elmúlásunk újból és újból bekövetkezik.

„Sír a lelkem a keserűség miatt…” Az emberi érzelmek megnyilvánulását látjuk itt. Hogyan válaszol az ember a nyomorúságra? Hogyan reagál az ember a nehézségre, bajra, keserűségre, problémára? Sírással, zokogással, lelke fájdalmának könnyekbe foglalásával. Szokták mondani, hogy a sírástól megkönnyebbül az ember. Jó, ha kisírja magát. De itt nem ilyen megkönnyebbülő sírásról van szó, hanem egy bánatos zokogásról, amely nem vigasztalja meg a lelket, hanem emlékezteti újból és újból a nyomorúságra. Erre a sírásra mondja Jézus, hogy: „Boldogok, akik sírnak…” Máté 5; 4

Az ilyen síróknak egy dologra van szükségük: vigasztalásra. Olyan szavakra van szükségük, amelyek megnyugtatják őket, amelyek reményt keltenek szívükben, amelyek elhessegetik a depresszió szomorú felhőjét szívükről, amelyek fényt, világosságot hoznak az életükbe. Olyan szavak ezek, amelyek biztonságot nyújtanak, rejtekhelyet, menedéket biztosítanak egy bánatos, szomorú léleknek. Olyan szavak ezek, amelyek ígéreteket tartalmaznak, olyan ígéreteket, amik biztosan beteljesednek, amelyek nem hamisak, nem hamis reménnyel dédelgetnek. Olyan szavak ezek, amelyek erőt adnak a megfáradtaknak, amelyek megerősítik az erőtleneket: „… mert ők megvigasztaltatnak.” Máté 5; 4

Mégis ki az, aki képes ilyen vigasztalást nyújtani? Ki az, aki ilyen szavakkal tudja a bánkódót vigasztalni, a depresszióst helyreállítani, a síró könnyét letörölni? Ki birtokolja ezeket a beszédeket? Tudna ember így vigasztalni? Tudna az az ember, aki maga is ebben a világban él és szenved nyomorúságában ilyen módon nyugtatni, vigasztalni, biztatni?

„… vigasztalj meg a Te igéd szerint!” Aki ezt elmondta, az tudta a válaszokat a fenti kérdésekre. A Te megszólítás Istennek szól, az ember Alkotójának, Teremtőjének, aki kezdetben szólt és azt mondta: legyen világosság! És láss csodát: lett világosság. (1Móz. 1; 3) Ő az, aki birtokolja ezt a beszédet, amelyben teremtő erő van, amely által lett minden, ami lett. Erről van megírva: „Kezdetben volt az IGE!” János 1; 1

Ez a beszéd, ez az Ige tartalmazza mindazt, amiről beszéltem fentebb, hogy szüksége van az embernek rá ahhoz, hogy megvigasztalódjon. Ez az Ige, ami Isten szájából származik, amely írva van a Biblia 66 könyvében, és a Szellem, amely kitöltetett, hogy megelevenítse az Igét szükséges az embernek, hogy élni tudjon ezen a világon a nyomorúság közepette. Erre az Igére van szüksége a bánkódónak, a gyászolónak, a sírónak, a szomorkodónak, a depressziósnak, a csüggedőnek. Ez az Ige tud menedéket nyújtani, rejtekhelyet biztosítani, támaszt nyújtani, vigasztalást adni.

„… de bízzatok: Én legyőztem a világot.” János 16; 33 Jézus Krisztus a testté lett Ige. Ő az, aki Istentől jött, Ő az, akiben van az élet, Ő az, aki a sötét lélekben világosságot gyújt, Ő az, akit ha befogadunk, akkor megvigasztaltatunk. Hogyan működik mindez? Amikor utolsó estéjén a tanítványaival volt, ilyen ígéretet tett nekik: „És én kérem az Atyát, és más vigasztalót ad néktek, hogy veletek maradjon mindörökké. Az igazságnak ama Szellemét…” János 14; 16-17a

Ez az ígéret pedig a miénk és a mi gyermekeinké és mindazoké, kik messze vannak, valakiket csak elhív magának az Úr, a mi Istenünk. (ApCsel 2; 38-39)

119. Zsoltár 27

„Add értenem a te határozataidnak útját, 

hogy gondolkodjam a te csodálatos dolgaidról!”

Zsoltár 119; 27

Az előző versben elismerte az ember az Úr előtt, hogy az ő útjai nem helyesek, és ezt el is mondta Istennek, Isten meghallgatta beismerő vallomását, sőt válaszra méltatta azt. Aztán kérés hangzik el Isten fele, hogy tanítsa meg az embert az Ő rendeléseire. Ennek a folyamatnak a következő fázisához érkeztünk ennél az igeversnél, hiszen nem elég a tanítás Istentől, szükség, hogy azt meg is értse az ember, szükség, hogy azt forgassa magában, elmélkedjen róla, gondolkodjon el azokon a csodálatos dolgokon, amikre Isten tanítja.

De, ahhoz, hogy az ember megértse Isten Igéjét, újból csak Isten kegyelmére van szükség, hiszen az ember önmagában nem képes arra, hogy belelásson Isten titkaiba, amiket a Biblia tartalmaz. Magára Istenre van újból szükség, hogy „ADD ÉRTENEM…” módjára cselekedjen az emberi szívben, lélekben. Sajnos nagyon sok példa van arra, hogy Istent kihagyva magyarázzák az Ő Igéjét, gondolkodnak, elmélkednek rajta emberi erőfeszítések árán és olyan téves tanításokat és félrevezetéseket szülnek, hogy az igazi Istennel járó ember megborzong azoktól.

Sokan kihagyják, még hívő emberek is sokszor, az igevers első részét, amely azt mondja, hogy: „add értenem…”. A maguk erejéből, a maguk látása szerint, emberi ésszel próbálják összerakni beszédüket, mondanivalójukat Isten Igéjéből, csak sajnos az eredmény is ugyanolyan lesz: puszta üres próbálkozás, amely erőtlen, senkit meg nem győző, nem építő, páraként tovatűnő délibáb, amely pillanatnyi káprázatot idézve elő a végén csalódást okoz.   

Meg kell értenünk két dolgot:

1.  Isten az, Krisztus az, aki megnyithatja szívünket, értelmünket az Ő beszédének értésére, megértésére.

„Akkor megnyilatkoztatá az ő elméjüket, hogy értsék az írásokat.” Lukács 24; 45

2. Isten Szent Szelleme az, aki vizsgálja Isten dolgait, ezért Ő általa jelenti ki Isten az Ő beszédét, igazságát, titkait és csodálatos dolgait, hogy mi elmélkedjünk, gondolkodjunk rajta, beszéljünk róla.

„Nékünk azonban az Isten kijelentette az Ő Szelleme által: mert a Szellem mindeneket vizsgál, még az Istennek mélységeit is.” 1Kor. 2;10 (1 Kor. 2; 11-13)

Tehát ahhoz, hogy meg tudjuk érteni Isten tanítását, Isten beszédét, ahhoz szükségünk van Jézus Krisztusba vetett hitre, mint Istenbe vetett hitre, és szükségünk van a Szent Szellemre, mint tanítóra, magyarázóra, kijelentőre, kinyilatkoztatóra, vezetőre, segítőre. Hús testünknek nincs ínyére Isten Igéjének sem olvasása, sem tanulmányozása, sem megértése, sem az azon való gondolkodás, elmélkedés. Mégis, aki erőfeszítéseket tesz erre bűnös emberi mivoltából, annak jó vége nem lehet.

Miért szükség nekünk értenünk Isten beszédét, és az Ő útjait? Jézus maga adja meg nekünk a választ:

„Amely pedig jó földbe esett, ez az,aki hallja és érti az igét; aki GYÜMÖLCSÖT is terem, …”

Máté 13; 23

Isten célja azzal, hogy kibocsájtja beszédét, nem más, mint a gyümölcstermést előidézni emberek életében. Ezek a gyümölcsök Őt dicsőítik, a Mennyei Atyát, az Atya pedig megdicsőíti a Fiút (János 15; 8). Tehát ezért fontos megérteni Isten útmutató beszédeit. De mielőtt a gyümölcsökhöz érnénk, amik cselekedeteket jelképeznek, azelőtt még bejön egy fontos tényező: az igén való gondolkodás. Mert a gondolkodás határozza meg a cselekedetet, a cselekedet pedig egyenlő a gyümölccsel. A gondolatok pedig a szívből származnak, a szív pedig szellemünk felfogó képességének központja. Ide jön be az isteni szó, kibocsájtott ige (Ézsaiás 55; 10-11). És ha a szív vette az üzenetet, akkor továbbítja az értelemnek elmélkedésre, gondolkodásra, ez cselekedeteket eredményez és lám, Isten beszéde nem tér vissza üresen, hanem megcselekszi, amit az Úr akar. Isten Igéjében termő erő van, akár egy magban, ezért is hasonlítja a mi Urunk Jézus maghoz az Ő beszédét.

Ne hagyjuk ki tehát Őt, amikor Isten beszédének megértésére vágyunk, mert az Ő beszédével való igazi közösségben benne van a Mindenható Istennel, az Úr Jézussal és a Szent Szellemmel való közösség is.