2015. március 28., szombat

119. Zsoltár 41

„És szálljon reám, Uram, a te kegyelmed, a te szabadításod, amint megígérted.” Zsoltár 119; 41

A Biblia nem bizonyítgatja Isten létezését. A Biblia tényként könyveli el Isten létezését. Ahogyan ez az igevers elkönyveli Isten hatalmasságát, szuverén hatalmát az emberi élet felett. A Biblia Isten kinyilatkoztatott beszéde, amely örök érvényű, akárcsak Isten királyi fensége, uralkodói mivolta. Ebben a versben csodálatosan megmutatkozik Isten kiléte az emberrel szemben. Amíg sok vers a Bibliában arról beszél, hogy Isten teremtette a világmindenséget, az embert, addig itt azt láthatjuk, hogy Isten Úr és Király mindenek felett, a teremtett világ felett is, és a teremtésének koronája felett is, az ember fölött is.

Az ember, az Ő teremtménye, Hozzá kiált: kegyelem és szabadítás kell neki. Erre a kettőre van szüksége. És ezért ahhoz folyamodik, akinél ezt megtalálja. Ahhoz folyamodik, aki ezt neki megígérte. Ahhoz folyamodik, aki Úr és uralkodik mindenek felett. A hatalmas királyokat mindig kegyelmességük tette naggyá. Attól lettek nagyok, ha le tudtak hajolni alattvalóikhoz. Keringnek legendák régi királyokról, akik kegyelmesek voltak, és mindig meleg szívvel emlegetik őket, mint akik „nagy” királyok voltak.

Én is szeretnék egy ilyen régi Királyt felemlegetni. És nagyon meleg szívvel emlékezem meg Róla. Az igazság az, hogy már elég régen uralkodott itt a Földön. Az is igaz, hogy uralkodása egy kicsit eltért más királyok uralkodásától, és az is igaz, hogy királysága is kicsit eltért más királyságoktól. Az a  csodálatos, hogy akik látták Őt és követték, lejegyezték uralkodásának főbb mozzanatait, főbb beszédeit, cselekedeteit és innen ismerhettem meg ezt a különleges Királyt, aki meghódította a szívemet.

Ezt a Királyt ez a két szó jellemezte legfőképpen, amiről a fenti igevers beszél: kegyelem és szabadítás. Ő kegyelmes volt és szabadító. Igazából uralkodását is ezzel a két szóval lehetne leírni. Kegyelmet gyakorolt legtöbbször és szabadított. Követőit arra tanította, hogy szolgáljanak másoknak, uralkodását mások szolgálatával fejezte ki, nagyságát lealacsonyodásban mutatta meg. A betegeket meggyógyította, az éhezőknek enni adott, a bűnösöknek megkegyelmezett, a vétkezőknek megbocsájtott, a rabokat megszabadította.

Furcsa egy Király, mondanád. Nem seregek élén kellene, hogy kaszaboljon? Nem törvényeket kellene, hogy hozzon és azoknak betartását számon kérje? Nem ítéletről kellene, hogy szóljon az uralkodása? Nem harcolnia kellett volna háborúkban és területeket hódítania? Nagy királyok mind ezeket tették! Nagy földi királyok!

Hadd mondjak el egy titkot erről a Királyról, akiről én beszélek: nem volt földi. Furcsán hangzik? Pedig igaz. Ez a Király földönkívüli volt. Egy földönkívüli királyságból jött a földre, leszállt királyi székéről, levetette királyi ruháját és eljött a földre, hogy megmutassa az embernek milyen egy igazi NAGY KIRÁLY. Azért jött, hogy elárulja az embereknek az igazságot: csak EGY olyan királyság létezik, amelyre minden ember vágyik itt a földön és csak EGY olyan Király létezik, aki igazán kegyelmes és meg tudja az embert szabadítani e világ által diktált kegyetlen hazugságból: hogy nincs értelme az életnek. Az Ő eljövetele reménységet hozott sokaknak. Nem verte nagydobra cselekedeteit, de cselekedetei helyette beszéltek.

Az Ő eljövetele, az Ő megismerése értelmet adott sok ember életének, sok ember életét megváltoztatta, az egész világot megváltoztatta. És elárulok még egy titkot: habár sokaknak nem tetszett ez a Király és elvetették és megölték árulás folytán, NEM maradt halott. Mivel nem földi volt, ezért hatalma is túlszárnyalta a földi királyok hatalmát. FELTÁMADT a halálból és visszament abba a királyságba, ahonnan hozzánk érkezett. És a jó hír az, hogy oda várja mindazokat, akik vágynak az Ő kegyelmére és szabadítására. Aki elismeri Őt Urának, ahogyan írva van a fenti versben, és kéri kegyelmét és szabadítását az ma is megtapasztalhatja a NAGY KIRÁLY valóságát, igazságát, szeretetét.